2016. január 12., kedd

Köszönet

Szép estét mindenkinek! :)
Eljött az utolsó bejegyzés, ami a "Köszönet" címet kapta. Tavaly ilyenkor nem gondoltam volna, hogy lesz egy befejezett történetem, de hát ez is eljött. Szerettem írni. Ez volt az első olyan történet, amit komolyan vettem és be akartam fejezni és sikerült is, szóval most büszke vagyok magamra. Nem tudom kinek mennyire tetszett a sztori, de azért szerintem nem volt annyira borzalmas. Emlékszem, amikor meg lett az első feliratkozóm... Na akkor szét visítottam a fejemet! De komolyan! Anya be is jött hozzám, hogy mi történt, de mivel nem tudja, hogy blogolok, így azt mondtam hogy örültem annak, hogy kijött a kedvenc bandám új száma. Kicsit hülyének nézett utána, de mindegy. Az már régen volt :D Szóval Köszönöm azoknak akik kommenteltek nekem. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire jól esett! És köszönöm azoknak is akik feliratkoztak! Na de most jöjjön egy kis statisztika :) ☺

Jelenleg 6674 kis cuki kattintott a blogomra és ebből:
Magyarország:5948
Egyesült Államok:314
Hollandia:48
Izrael:42
Szlovákia:38
Oroszország:20
Franciaország:18
Románia:16
Németország:13
Ausztria:12
Összesen tíz országból nézték meg a blogomat! Ez hihetetlen!

Összesen 47 bejegyzés van, amiből 38 rész,
Négy díjat kaptam a történet írása folyamán,
17 bloggal cseréltem,
140 komment érkezett,
és  9 ember iratkozott fel.
A legtöbbet látogatott fejezet a a Huszonhetedik(125) volt és a legtöbbet látogatott oldal pedig a Szereplők(301) volt.

Tényleg nagyon szépen köszön mindenkinek, aki olvasott! Sokat segített nekem ez az egész és itt nem látszik, de nagyon sokat változtam mióta elkezdtem blogolni. Magabiztosabb lettem, nagyobb lett a történet vége felé az önbizalmam, s mosolygósabb lettem. És Klau... Említetted a blogodnál, hogy végre elérted, hogy káromkodjak. Hát van egy hírem számodra! A valóságban minden ötödik szavam(körülbelül) káromkodás. :D Na jó azért nem olyan brutálisan, de azért eléggé sűrűn hagyja el a számat egy-egy trágár kifejezés. De ennyit rólam. Ebben a blogban én ennyi voltam. Mostantól az I Am Avoxdor hivatalosan is befejezett.

Puszi: One Girl 

Epilógus

Család

*Shane*

*2 hét múlva*

Eltelt két hét Nélküle. Az űr amit itt hagyott maga után semennyivel sem javult. Még mindig ugyan akkora, mint volt. Annyira hiányzik az illata, az érintése, a csókja, az ölelése, a hangja, a nevetése, egyszerűen minden! A háború után a családommal itt telepedtünk le Avoxo-n abba a faluba ahol Aura megszületett. Katja szívesen befogadott minket, a falubeliek megkedveltek minket, a lányok szeretnek itt lenni, nekem pedig jó, mert tudom, hogy Letti szeretett itt lenni. Imádta az erdőt, a folyót, az embereket, ezt az életmódot. Mindenki boldog. Kivéve engem.
-Fiam! Hogy vagy?-sétál be a sátorba anya
-Üresen!-túrok bele a hajamba
-Emlékszel mi volt utolsó kívánsága Letti-nek?-kérdi
-Az, hogy ne essek össze...-sóhajtok
-És gondolom tudod, hogy ez a mondat azt jelenti, hogy engedd el és ne azt csináld, amit most. Tudom, hogy nem egyszerű, de nem élhetsz így örökké! A lányok is észrevették, hogy valami bajod van és nem mondhatjuk a szemükbe, hogy depresszióba estél! Így is elég nekik, hogy az édesanyjuk meghalt. Állj a sarkadra és mosolyogj!
-De ez annyira nehéz!
-Tudom! Tudom!-ölel magához én pedig az arcomat a hajába fúrom
-Figyelj! Gyere ki is játssz egy kicsit a lányokkal! Napok óta avval nyaggatnak, hogy menjek el velük és tudod, hogy én nem bírom a vizet. Főleg nem az ilyen vizet, ami itt van kint!-mosolyog rám, mire én is elmosolyodom. Ebben pont olyanok, mint az anyjuk...
-Szólj a lányoknak, hogy öt perc múlva a folyónál!-szólok utána
-Rendben!-indul meg újra, de aztán megint megáll
-Találtam valamit a hajóban, miután visszajöttünk. A te neved van a borítékon!-húzza ki a zsebéből az említett borítékot és átnyújtva nekem lép ki a sátorból
Kezemben megforgatom a papírt és kétségtelen, hogy ő írta. Ismerem az írását, annyira, hogy már egy betűírásból kitudom deríteni, hogy milyen érzelmei voltak. Itt aggódott és ideges volt. Felnyitom a borítékot és két papírt találok benne. Egy mindkét oldalra írtat és egy oldalra írtat. Az utóbbit veszem a kezembe és elkezdem olvasni:
"Drága Shane!
Nem tudom, hogy mikor fogod ezt megtalálni, de remélem nem sokkal a csata után.Tudtam, hogy megfogok halni, Spencer egyik mondatából könnyen rá lehetett jönni. Na mindegy. Ezt a levelet azért, írom, mert ha én meghalok, akkor egyetlen trónörökös sem lesz és király nélkül nincs Avoxo. Szerintem már sejted, hogy ez a kis szöveg miről fog szólni, de azért leírom. Ugye meghaltam és nincs trónörökös, s kell egy. Én téged jelöltelek ki elsőnek, de ha te nem akarod elvállalni, akkor mond meg Cedric-nek, hogy ő a második. Ti vagytok azok, akiket alkalmasnak találok uralkodónak. Nem akarok rátok erőltetni semmit, de mint utolsó hivatalos trónörökös jogom van megválasztani, hogy kit választok utódomul. És én titeket választottalak. Kérlek beszéld meg vele is, hogy melyikőtök vállalja el ezt a posztot! Másik téma! Tudom, hogy a halálom után magadba fogsz zuhanni, de kérlek, ne tedd! Ezzel nem lesz jobb! Ezzel csak magadnak ártasz! Élj a mának, ne foglalkozz a múlttal és mosolyogj! Ha készen állsz rá keress egy lányt magad mellé, aki nem fog a nyakadba zúdítani egy háborút! :D És így utoljára leírnám, hogy nagyon szeretlek. És mindig ott leszek veled, csak fel kell nézned a csillagokra és ha bánatod van, akkor beszélj a semminek, mert én ott leszek és meghallgatlak. Mindig! Ja és a második lapon vannak azok a törvények, amik az emberekre fognak majd vonatkozni, ha úgy döntesz, hogy segítesz rajtuk.
Szeretlek!
Az arcomra mosoly ül. Hihetetlen milyen ez a lány! Vissza teszem a borítékba a papírt, majd egy jól védett helyre beteszem, s elindulok a folyó felé. Agyamat megszállták a gondolatok tömkelege a kérésével kapcsolatban. Azt akarja, hogy én legyek a király? Vagy Cedric? Ennyire megbízik bennünk? De hiszen.... Mondjuk igaza van. Joga van kiválasztani az utódját! Csak az a kérdés, hogy melyikünk vállalja el. 
-Apa!-kiáltják egyszerre a lányok, mire felnevetek és leguggolva hozzájuk ölelem meg szorosan őket
-Gyere!-kezdenek el behúzni a vízbe, s szinte rögtön el is kezdenek fröccskölni
-Ketten egy ellen? Hát ez mégis mi?-játszom a dühöset, s én is elkezdem fröcskölni őket. Édes kis kacajuk betölti a környéket, amin a környéken lévő emberek is mosolyognak és én is. Számomra ők jelenti az életet. Ők a mindeneim. Véletlenül valakinek neki mentem hátrafelé, így együtt kerültünk víz alá. Gyorsan álltam fel és segítettem a tolatásom áldozatának, aki prüszkölve jött föl a vízből
-Sajnálom! Nem direkt volt!-kezdek el bocsánatot kérni
-Semmi gond! Tényleg!-nézett rám, majd lefagytunk ott egy helybe, kéz a kézbe. A lánynak hosszú dús barna haja volt és csokoládé barna szemei. Testalkata, kicsit pufók, ahogy az arca is körülbelül tíz centivel alacsonyabb. Olyan kis aranyos kinézete volt.
-Hogy hívnak?-kérdezem 
-Angel-pirosodik ki az arca, s ettől még aranyosabb lesz. Szemeit zavarában lesüti és a kezét is finoman kihúzza az enyéim közül. Egyszerűen nem tudom levenni róla szemem. Olyan kis ártatlan, aranyos, kedves.
-Én Shane vagyok.-mutatkozok be én is
-Tudom. Apa rengeteg mesélt rólad miután hazajöttetek a háborúból. És részvétem Colette miatt. Nagyon szép és kedves lány volt.
-Igen... Az volt. De tudom, hogy azt akarja, hogy felejtsem el a lányok kedvéért.-pillantok rájuk, akik együtt építenek homokvárat
-Nagyon aranyosak. A kisebbik hasonlít rád.-mosolyodik el
-Mindenki szerint rám hasonlít, de szerintem inkább az anyjára ütött.
-Apu! Segítesz betemetni Clary-t?-kiált nekünk Aura. Ahhoz képest, hogy csak egy éves a korához képest igencsak fejlett!
-Mindjárt megyek!-válaszolok neki- majd a hajamba túrva fordulok vissza a lányfelé
-Nyugodtan menj csak! A gyerekek az elsők!
-Köszi!-mosolygok rá, majd elindulok, de egy löket miatt vissza lépek egyet. 
-Te aztán tényleg itt vagy!-nevetek fel, mire egy halk kuncogást hallok
-Mégis mit vársz mit tegyek te nőszemély?-tárom szét a karjaimat
-Beszélj vele! Ne hagyd szegényt egyedül! Az a kis hisztigép, csak nyaggatja őt!-oktat ki
-De én még nem állok erre készen Letti!-hajtom le a fejemet
-Én nem úgy láttam!-szinte látom, hogy perverzül elvigyorodik
-Hogy mindig neked kell hogy igazad legyen!-morgom
-Nyomás te kis nyuszi!-lök rajtam még egyet, mire nevetve elindulok Angel után
-Öhm... Angel!-állok meg mögötte, mire félve, de megfordul és a füle mögé tűr egy tincset 
-Igen?
-Nincs kedved a lányokkal és velem lenni? Ahogy látod ők is várnak!-biccentek feléjük, s fél szemmel rájuk nézek és látom, hogy hevesen bólogatnak. Colette! Te aztán mindenre képes vagy!
-De én idegen vagyok számotokra...-harapja be az alsó ajkát
-Ha oda jössz hozzánk és beszélgetünk, akkor már nem leszel az! Na gyere!-nyújtom felé a jobb kezemet
-Rendben!-néz a szemeimbe és megfogja a kezemet
-Angel! Te mégis hová mész?-visít egy lány
-Bocsi Celia, de már elég nagy vagy, hogy tudj vigyázni magadra!-néz a lányra, aki tátott szájjal figyeli a mellettem sétáló Angel-t, én pedig felnevetek
Leülünk a lányokhoz és kacagva nézzük, hogy Aura gyenge karjaival akar egy nagyobb homokkupacot a nővérére dobni, aki félve, de mégis mosolyogva nézi húga erőlködését. Felveszem a Aura-t és a nyakamba ültetem, majd elkezdem Clary testére pakolni a homokot Angel segítségével, aki kellemesen elbeszélget a szalmaszőke hajú lányommal. Clary eddig nem nagyon beszélt senkivel a rokonokon kívül, így egy kicsit meglepődtem, de ez csak jó. Aura élvezettel nézi, ahogy betemetjük a nagyobbik lányomat, miközben jól eljátszik a hajammal és szerintem nem akarom tudni, hogy mégis milyen "frizurát" készít nekem, mert Angel vissza tartott röhögéséből sajnos el tudom képzelni. Ezt megelégelve ráfröcskölöm a vizet, amit egy gonosz vigyorral vissza is adja és így kezdünk el vízi csatázni. Clary nehezen, de kimászott a homok alól és megmosakodva társult hozzánk, Aura pedig nevetve figyelte a magasból az eseményeket. Jól éreztem magam és volt egy olyan nap, hogy nem az ágyamon ülve nézek ki a fejemből Letti hiányára gondolva. Mert hiányzik. Nagyon.
-Apa! Álmos vagyok!-hajtja buksiját a fejemre Aura
-Akkor menjünk haza?
-Ühüm.-kezd el bólogatni
-Jöhet Angel is?-rebegteti meg a szempilláit Clary
-Ha ő is akar, akkor jöhet!-nézek a lány szemébe, akinek az arca újra felvette a rák jellegzetes színét
-Légyszí! Gyere!-fogta meg Clary Angel kezét
-Szeretnéd?-guggol le elé
-Igen!-bólint
-Akkor megyek!-kuncog fel és feláll, de Clary nem engedi el a kezét. Melegség járja át a szívemet, ahogy a kezükre nézek, s örülök, hogy elfogadta Clary Angel-t. 
Lassan elindulunk a sátrunk felé és közben mindenféléről beszélgetünk, de leginkább a nem rég megismert lányról. Meg tudtuk róla, hogy tizenhat éves, hogy Celia a mostohatestvére, ugyanis az anyukája nyolc évvel ez előtt megölték a városban. Otthon ő szokott főzni, mosni, s minden mást, a mostoha anyja pedig a többi hasonló természetű asszonnyal pletykálgat. Az apja pedig már öreg, így ő otthon pihen és pipázik, s könyveket olvas.
-Nincs egyedül az apukád, így egész nap? -kérdezi Clary miközben besétál a sátorba
-Igazából sosem volt egy társasági ember. Jobban szeretett egyedül otthon ülni és pipázgatni, minthogy Avoxdor-okkal beszélgessen. Állítólag ezt örököltem tőle vagy, így mondják finoman, hogy nincsenek barátaim Celia miatt.-ül fintor az arcára
-Én leszek a barátod!-vigyorog Clary
-Köszönöm!-kuncog fel Angel
Én elmosolyodom, majd leveszem a nyakamból a már alvó lányomat, majd az ágyba teszem és alaposan betakarom. Egy csókot lehelek a homlokára majd az előttem lévő lányokra nézek. Olyan jó őket így látni. Bárhogy is akarom helyettesíteni Colette-t, nem tudom. Én egyszerre nem tudok lenne lány is meg fiú is. Kell melléjük egy nő. Egy olyan, akivel bármiről el tudnak beszélgetni, aki mindenben segít nekik, amiben én nem tudok, tudnak nekik abban tanácsot adni, amiben én nem és szükségük van egy nő törődésére is.
-Shane? Tudnánk beszélni?-néz be Cedric hozzánk, mire a lányok elcsöndesednek
-Persze!-nézek a fiú szemébe, majd kilépek hozzá
-Devon mondta, hogy szeretnél velem beszélni. Miről?-telepedik le egy farönkre
-Colette utolsó kívánságát szeretném veled megbeszélni.-dörzsölöm meg az arcom
-Mégis milyen kívánság?-értetlenkedik
-Letti azt kérte, hogy vagy én, vagy te vegyük át a helyét a trónon. És ezt nem tudom helyetted is eldönteni.
-Azt kérte, hogy te vagy én vegyük át a helyét?-emelkednek a szemöldökei az ég felé
-Világosan leírta az utolsó levelében. És azt is írta, hogy ha akarunk segíteni az embereknek azokat a törvényeket hozzuk be számukra, amiket ő írt le.
-Letti mindenre gondolt.-nevet fel fájdalmasan
-Ő mindig mindenre gondolt...-foglalok mellette helyet
-Te akarod?-kérdezi
-Ha muszáj le teszem a seggem arra a nyamvadt trónra!-nevetek fel fájdalmasan
-Egy szóval nem?-forgatja meg a szemeit
-Hát én úgy érzem, hogy ez nem az én posztom.-túrok bele ma már sokadjára a hajamba
-Az a helyzet, hogy én se. De most kell döntenünk.
-Igen.
-Számoljuk ki vagy döntse el a sors?-fordul felém
-Az utóbbi! A kiszámolásban lehet csalni!-mosolyodok el
-Igaz!-ránt vállat és elővesz egy pénzérmét
-Fej vagy írás?-kérdezi
-Írás.-válaszolok zsigerből. Mindig ezt mondtam, amikor így döntöttünk el valamit
-Akkor három, kettő egy...-pöcköli fel az érmét, ami fel megy tíz centit a levegőbe, majd le esik a földre a gravitáció miatt.
-Ki vegye fel?-nézek Cedric-re
-Felveszem.-sóhajt egy nagyot majd becsukja a szemét és felveszi az érmét
A szívem hevesen dobog, a szám kicserepesedett és egy gombóc nőtt a torkomba félelmembe. Hatalmas gombóc. Alig mertem le nézni az aranykörre, ami eldöntötte, hogy melyikünk lesz a király, az uralkodó Avoxo-n. Ezen a hatalmas bolygón, amin most béke honol.
-Hát barátom... Megnyugodhatsz. Nem te lettél az.-sóhajt Cedric, mire megnézem az érmét és az ő választott oldala van felfelé. Cedric lesz az uralkodó.
-Ugye tudod, hogy mi itt leszünk, ha kell majd segítség?-veregetem meg izmos vállát
-Igen, tudom. De mi lesz akkor, ha ide beözönlenek az emberek? Hogy fogom nekik elküldeni a törvényeket, amiket Letti összeírt? Egyáltalán segítsek nekik?-kezdi el rázni a lábát idegességében
-Ahogy érzed Cedric.- mosolygok rá
-Eljössz velem, akkor majd a tanácshoz?-nézz rám
-Persze. Hiszen én eléggé közel álltam Colette-hez és szólhatok a nevében. Na de menj és újságold le a többieknek. És ha akarod beszélhetsz Katja-val is.-biccentek egyet majd egy intéssel belépek a sátorba ahol a lányok kíváncsian várják a beszédet.
-Hát most már semmin sem kell aggódni.-mosolyodok el
-Miért? Mi a baj?-néz rám rémülten Angel
-Semmi. Most már semmi. Csak holnap lesz egy utam a tanácshoz. A legjobb barátom király lesz!-kacagok fel
-Cedric bácsi király lesz?-mosolyog Clary
-Bizony!-guggolok le hozzá és a combomra ültetem
-De hiszen ő nem trónörökös, nem?-vonja fel fél szemöldökét Angel
-De, de Letti utolsó kívánsága az volt, hogy ő vagy én vegyük át a helyén a trónon és Cedric lett az.
-Értem. Akkor a napokban lesz egy koronázás is!-húzódik ajka félmosolyra
-Lesz hát!-bólintok és a lány szemébe nézek. Angel valahogy más. Hasonló, mint Colette, de mégsem. Ő olyan ártatlan. Nagyon is. És aranyos. És kedves. És teljesen ellentétem. Míg Letti-vel hasonlóak voltunk vele teljesen ellentétek vagyunk. Azok a barna szemek minden elmondanak, de mégis titkolnak valamit. Rejtélyes. Olyan, mint egy kincsesláda, ami várja, hogy kinyissák és megszabaduljon a sok aranytól. Az ajkai teltek, s amikor elkezd beszélni a kellemes hangja tölti be a teret és az énekes madarak megirigylik. Mellei formásak, dereka karcsú, csípője egy kicsit széles, combjai hosszúak. Olyan pont jó. Nem olyan sovány és nem olyan duci. Mondhatni tökéletes. 
-Ő nem olyan, mint én. Ne merd hozzám hasonlítani! Ő jobb. Nem vagyok és voltam önbizalom hiányos annyira, de én is megirigyeltem az alakját! Most ha felidézel látod, hogy mennyivel greszlább voltam, mint ő?
-De téged akkor sem foglak elfelejteni! Szép lány az igaz és aranyos, kedves, jószívű... Nem olyan, mint én.-rázom meg a fejemet
-Az ellentétek vonzzák egymást! Szerintem nagyon aranyosak lennétek együtt!
-Letti...-kezdek bele, de félbeszakít
-Shane! Lehet, hogy azt hiszed, hogy én voltam az akit kerestél az életedben, de ez hatalmas tévedés! Tény, hogy sokban hasonlítottunk, de az nem volt jó. Olyan kell neked, mint ő. És neki szüksége van egy olyanra, mint te. Segíthetnél neki. Ha egy kicsit jobban megismered, akkor beszélni fog a múltjáról. Ne add fel ilyen könnyen! Ha rám hallgatsz kitartasz mellette! És én már most mondom, hogy tökéletesek lennétek együtt!-kuncog, majd eltűnik 
Tökéletesek? Újra rá néztem a lányra, aki szintén rám nézett és belenéztem az íriszeibe. Csak néztem és néztem és nem tudtam elszakadni tőle. Olyan, mintha egy láthatatlan és egy megfoghatatlan kötél lenne közöttünk. Egy olyan kötelék, mely talán örökre szól. Egy olyan kötelék, amire lehet, hogy tényleg szükségem van és neki is. Szükségünk van egymásra.
Rájöttem, hogy ha egy olyan hal meg a közelünkben aki számunkra az életet jelentette, a boldogságot, akkor összetörünk. Teljesen. Nem tudjuk kiverni a fejünkből azokat a napokat, órákat, perceket, másodperceket, pillanatokat, amiket vele töltöttél, mert fontos volt számodra. De el kell őket engednünk. El kell mert senki sem akar szomorú lenni, mindenki mosolyogni akar. Egy darabig még biztos, hogy fájni fog, de egyszer mindenki valamilyen módon távozni fog az életedből.De vannak akik bejönnek és segítenek talpra állni. Akikben barátra, családtagra, szerelemre lelhetsz. Mert az ilyenekért érdemes élni. Már csak azért érdemes élni, mert láthatod őket mosolyogni. És kitudja! Lehet, hogy vannak körülötted olyanok, akik azért mosolyognak mert veled lehetnek. Dobd a kukába a rossz dolgokat, engedj el minden olyat, ami már nem jöhet vissza és élj azoknak akik szeretnek. Mert a család a legfontosabb minden ember számára, még ha el is rejti azok elől. Mert a családod az életed és ők miattad élnek. Mert minden ember, Avoxdor egy nagy család. Az egész világ egy család. Egy nagy család.
 
  Hát ez lenne az Epilógus. Ez lenne az a kis fejezet, ami belemutat a szereplők jövőjébe. Remélem tetszett nektek. Mosolyogva és tárt karokkal várom a véleményeket az epilógussal és a történettel kapcsolatban, mert tényleg kíváncsi vagyok rá. És egy utolsó kérés! Mit szóltok Shane-ék jövőjéhez? :) ☺☺☻☻

2016. január 11., hétfő

Harmincötödik ~utolsó rész~

Sziasztok!
Itt is vagyok az utolsó résszel, ami remélhetőleg, mindenre választ
fog adni. Most hogy itt vagyok az utolsó rész előtt, kicsit megijedtem.
Megijedtem, mert ez az első befejezett történetem és
ez lesz az utolsó rész a blogba. Ez után lesz
még egy epilógus és egy utóírat. 
Előre szólók, hogy ez a rész igen hosszú lesz, ami remélem nem lesz
probléma, de csak így tudom teljesen lezárni a történetet. Végleg.
Akkor hát jó olvasást nektek. Remélem testzeni fog az 
utolsó rész! :)
 ui.:kérlek írjátok le a véleményeteket a történetről és, ha van még kérdés, akkor
azt is írjátok le!
Spencer teste vérben úszott, feje hátrabicsaklott, barna bőre sápadt lett és nyitott szemeiben egy cseppnyi élet sem látszott. Szívemet fájdalom, gyász és harag töltötte meg, de az utóbbit az arcomról is le lehetett olvasni. Izmaim megfeszültek, szemeim villámokat szórtak, kezem ökölbe szorult és a testem támadó állásba állt. 
-A gyerekedet várta te szemét!-üvöltök Josh-ra
-Tudom. De ez csak csel volt. Hogy biztosak legyetek benne, hogy teljes mértékig veletek vagyok.-ránt vállat
-Te mocskos gazember! A barátom voltál! A legjobb barátom! Ő pedig teljes mértékben szeretett! Annyira, hogy megtartotta a babát! Mégis mi történt veled?!
-Drága Colette! Az a Josh, akit te ismertél az tényleg meghalt. Én csak felvettem az alakját. Én miattam jött rád egy roham még az edzések elején, én miattam fejlődött lassabban a lányod, én miattam történt az Shane-nel. Mind miattam volt. Most már tudod, hogy miért az a vezeték nevem ami.-ül gúnyos mosoly az arcára
Összepréselem az ajkaimat és elfojtom a könnyeimet. Veszek egy mély levegőt, majd a föld el kezd remegni, mire a többiek el esnek, csak én és ő vagyunk talpon.A talaj már már repedezett, a szél mindenfelé fújta a hajamat, a csatornákban lévő víz már valahol a folyosókon folyt és a tűz bennem éget. A tűz volt a haragom. A tűz volt a fájdalmam. A tűz volt a gyászom. A tűz volt az, ami az érzéseimet képviselte. Felemeltem a karomat , ahonnan lángcsóvák csapkodtak mindenfelé, a szél felemelt, a föld, az ő irányba bomlott le, és a víz pedig mögötte állt egy falat képezve. A testem egyre csak forróbb és forróbb lett szinte már hallani lehetett azt, hogy a testemből kitörni készül, de egy mély levegő után tüzet okádtam az ellenség felé, akárcsak egy sárkány. Akárcsak én. A kezemet is felé irányítottam, így a lángok elindultak felé, a szél a levegőbe emelte és pörgette össze-vissza, a víz pedig egyre gyorsabban közeledett felé. Ahogy a haragom egyre erősebb lett, úgy lett erősebb az elemek ereje is, így már félelem csillogott az íriszeiben. A levegő szép lassan kezdett kiáramolni a tüdejéből, de vissza már nem ment, így Lo a torkához kapott. A víz már félgömb alakban állt mögötte, a föld hegyes sziklává fejlődött alatta a tűz pedig körözött körülötte.
-Du Súndavar Freohr*-morgom magam elé, majd a levegő végleg elhagyja a testét, a víz körbe öleli a szervezetét, a tűz megégeti a bőrét, s a szikla felnyársalja
Lehunyom a szemeimet, mire minden megszűnik, s a lábam újra a talajon van, de a bosszú után csak a gyász maradt. Az a mérhetetlen gyász és fájdalom, ami mindig utolér. A könnyeim utat törnek és az arcomat áztatva esek össze és nézem az előttem fekvő hullákat, köztük az unokahúgomat. Oda kúszok hozzá és letérdelek mellé és szorosan megölelem. A sós nedű az arcát, a ruháját és a haját áztatja én pedig fülsüketítően ordítok. Miért azok halnak meg körülöttem, akik fontosak számomra? Miért nem engem öl meg ilyen kegyetlenül a sors? Miért? 
-Letti!-teszi a kezét a vállamra Spencer
-Miért te haltál?-visítom
-Egyszer úgy is meghaltam volna! Semmi értelme nem lett volna tovább élnem! Egy árnytól voltam terhes Letti. Nem éltem volna túl a szülést. Sőt még azt sem értem volna meg.-fordítja maga felé az arcomat
-De te akkor sem ilyen halált érdemeltél volna!-motyogom
-Lehet. De legalább annak a karjaiban leheltem ki az utolsókat, akit szerettem. Még ha ő egy árny is volt!-ránt vállat, mire felnevetek 
-A bosszú nem segített. Ha ez nem segített, akkor mi fog?-nézek rá
-A családunk. Ők segíteni fognak! De csak, akkor ha óvatos leszel!-mosolyodik el szomorúan, majd eltűnik előlem és én újra sírni kezdek
Csendben pityergek, majd Shane feltámogat a földről és elindulunk előre a lányomért. Kitöröltem a szemeimből a könnyeket és szomorkásan lépdeltem tovább a sötét és büdös folyosókon keresve Clary-t. 
-Hé!-suttog Cedric, mire oda szaladtam mellé és megpillantottam a lányomat kikötözve egy székbe. Apró kezein lila és vörös horzsolások és a mellkasán egy heg "díszelgett". Békésen szuszogott és álmaiban biztos, hogy valami szebb és jobb helyen jár, mint itt. Újra elfogott a bőghetnék, de aztán megláttam azt a bizonyos kék hajat, mire a kezem ökölbe szorult. Cedric elém rakta a kezét, majd csendben alakot váltott és a mancsainak köszönhetően halkan beosont Clary szék mögé, s egy egyszerű suhintással elvágta a köteleket a karmaival, majd a hátára csúsztatta Clary-t és lassan jött vissza hozzánk, mire azonnal levettem a hátáról Clary-t és szorosan magamhoz öleltem és hálásan rámosolyogtam Cedric-re, aki csak bólintott, majd vicsorogva elindult a kék hajú szörnyeteg felé, aki nagyban flörtölt az egyik katonával. A fiú vissza változott emberré, majd a kardját a lány hátának szegezte, aki ijedtében megfordult és Cedric egy pillanat alatt Wendy mögé lépett és a torkának szegezte az éles pengét. A lány nagyokat pislogott, majd ördögien elmosolyodott a kis csapatunk láttán.
-Lám lám! Itt a felmentő sereg!-kuncogott
-Lám lám! Itt egy ribanc!-mosolygott vissza rá Shane
-És Colette, hogy tetszett a kis meglepetésem? Hogy tudok rólatok?
-Nem lepett meg. Ahogy ismerlek sejtettem, hogy ki fogod valami árán deríteni. És így is lett!-fonom össze a karjaimat a melleim alatt
-Na és te Dave? Hogy van a kis hisztigép?-rebegtette meg a szempilláit
-Jól van. Sokkal jobba, hogy te nem vagy ott. És úgy az egész család megnyugodott, hogy eltűntél. De én örültem a legjobban annak, hogy leléptél!-indul meg a mostohalánya felé
-Remélem mindenki eleget találkozott a másikkal a családban, mert a Föld nem sokára meg fog szűnni létezni! Örökre!-nevet fel gonoszul, de Dave hirtelen egy tört döf a mellkasába, mire a lány azonnal abbahagyja a kacagást és a teste erőtlenül esik össze.
-Még álmodban sem, te kis cafka!-morogja Dave, majd elindul kifelé a szobából
-Szerintem induljunk, mert Féregnek fel fog tűnni a sok halott!-közli Adrian, s azonnal bekapcsol a vészjelző, mire egy emberként indulunk meg kifelé. Clary-t szorosan ölelem magamhoz és én pedig szorosan Shane mellett rohanok, aki mindegyik kis zugba benézve nézi meg, hogy nincs e veszély. A szabadba kiérve, azonnal szembe találjuk magunkkal az egyik zászlóaljjal. Mark rezzenéstelen arccal áll elénk és hunyja le a szemeit, mire az én szemöldököm a hajtövemig szalad. Értetlenül figyelem Mark mozdulatlanságát, majd hátra nézve bólint, hogy indulhatunk rögtön elkezdünk szaladni, majd rögtön le esik a tantusz, ahogy egy katona felénk dobja az egyik lándzsáját, de az vissza pattan. Mark egy pajzsot vont körénk. Elindultunk a hajó felé, ahol már a vártak minket. Gyorsan felszaladtunk a százszázalékos védelmet biztosító hajóba, de a Mark megállt.
-Gyere már!-üvölt neki Devon
Mark nem törődve Devon szavaival a mellkasához húzza a kezeit, majd kinyújtva a karjait az addig minket védő pajzsot az ellenség felé löki, akik egytől-egyig hanyatt esnek, akárcsak a bowlingbábuk. Az ex katona felrohan a fedélzetre, majd az űrhajó azonnal a levegőbe emelkedik és eltűnünk a város közeléből, Spencer nélkül. Ajkaim lefelé konyulnak, de amikor meghallom Clary dallamos hangját elmosolyodom.
-Anyu?-pislog nagyokat hatalmas szemeivel, mire én egy puszit nyomok az homlokára
-Igen. Én vagyok az!
Elmosolyodik, majd megölel én pedig beszívom szőke hajának illatát. Még mindig olyan az illata, mint amikor elsőnek láttam.
-Szia Clary!-áll mellénk Shane, mire a kislányom ránéz és szó szerint ráugrik az apjára és őt is alaposan megölelgeti
-De azért őt se hagyjátok ki a családi ölelésből!-mosolyog ránk Maya kezében a mosolygó Aura-val, mire őt is az ölelésbe vonom és nevetve élvezzék egymást közelségét. Shane mindannyiunknak ad egy puszit az arcára, mire mi egyszerre adunk neki is, majd helyet foglalunk a padlón. Annyira jó újra együtt látni a családomat!
-Srácok! Megérkeztünk!-sétál be apu
-De mégis hova?-rázza meg értetlenül a fejét Shane
-Már el is felejtettetek?-teszi a csípőjére a kezét a sámánasszony
-Katja!-virulok fel, majd szorosan megölelem őt 
-Remélem minden rendben van veletek! Ugye?-tol el magától, mire a szemeim megtelnek könnyekkel
-Jaj édesem! Mi történt?-von újra magához, mire én újra elkezdek sírni
-Spencer meghalt!-suttogom
-Istenem!-motyogja, majd szorítása erősödik
-És terhes volt! Az Árnytól!-mondom
-Nem hittem volna, hogy ennyire szereti azt a gazembert!-morogja
-Pedig mégis! És pont ő ölte meg! Pont ő! Akiről én azt hittem, hogy a barátom!-szipogom
-Colette! Miatta egy könnyet sem érdemes elpazarolni! Ő már réges régóta Avoxo egyik leggonoszabb embere! És te megölted őt! Ez nagy szó! -tol el magától és simít végig az arcomon
-Talán...
-Na gyertek! Egyetek aztán beszéljetek a faluval!-karolja át a vállam és a másik kezébe pedig Clary-t veszi
-Neked pedig ellátom a sebeidet, rendben?-mosolyog rá
-Oké!-bólint
-Oké?! Micsoda szavakat használtok ti ott lent a Földön!-rázza meg a fejét, mire felkuncogunk
Lassan lépkedünk végig a sátrak és az Avoxdor-ok között, akik vidáman integetnek nekünk és köszönnek, ami hihetetlenül jól esik. Bárcsak Spencer is élvezhetné ezt! 
Katja sátrában egy hatalmas asztal vár minket tele rakva finomabbnál-finomabb ételekkel. Mindenki helyet foglal, majd csöndbe szedjük tele a tányérjainkat és fogyasztjuk el a tartalmát. Mindenki magába van fordulva, ahogy én is. Mindenkit fájdalmasan érintett Spence halála, de biztos jobb már neki ott, ahol most van. Megköszönve az ételt sétálok ki a sátorból a hűs estébe és indulok meg a folyó partjához. Még mindig nem tudom ezt felfogni. Meghalt Spencer, Josh nem is Josh volt, hanem egy Árny, megöltük az egyik családtagomat, megöltem egy Árnyt. Nem is tudom már, hogy kiknek a vére tapad a kezemhez. Katonáké és egy Árnyé. Az Árny az még nem gond, de a katonáknak lehetett családjuk, gyerekeik, feleségeik. Ők is lehettek olyanok, mint mi. Lehet, hogy csak kényszerből voltak katonák, hogy eltarthassák magukat. 
Leültem a földre és a cipőmet levéve, tettem bele a lábamat a vízbe és néztem a tiszta eget. Érdekes jelenségek a csillagok. A csillagok lehetnek képek, emberek, emlékek, fájdalmak, vágyak, mosolyok, könnyek, bolygók, álmok, halálok, lelkek, bármi. Számomra egy másik világ. Ki tudja kik vannak ott, ki tudja, hogy vannak e ott, ki tudja, hogy mit csinálnak ott, kitudja, hogy ott milyen városok lehetnek, kitudja, hogy ott milyen a társadalom? Vajon ott fent tényleg egy jobb világ van? Tényleg létezik a pokol és a menny? Vagy mind csak kitaláció, amit bemesélnek az emberek másoknak és maguknak? Egyáltalán mi igaz, s mi nem? Elvileg az átlagos emberek úgy tudják, hogy nincs élet sehol máshol a világűrben, csak a Földön, de az ilyen fontos emberek pedig igenis tudják. Miért mindig az ilyen gazdagok döntenek mindenről? Azért, mert nekik van pénzük? Vagy mert be tudják befolyásolni a másikat? Itt miért akar hatalomra törni Féreg? Miért akar mindenki olyat megölni, akik nem mellette állnak? Miért akarja az egész emberiséget megölni? Hiszen ez a bolygó négyszer akkora, mint a miénk! Vagy tudják, hogy az emberek mindent tönkre tennének? És mi lesz velem, ha én valaha trónra fogok kerülni? Jó uralkodó leszek? Mindent egyedül kell csinálnom? Itt milyen szokások vannak? Nem tudom. Beletúrtam a hajamba és sóhajtottam egy nagyot, majd hirtelen ötlettől vezérelve szaladtam vissza a hajóba és kerestem papírt és íróeszközt. Helyet foglaltam egy széken, majd megálltam egy pillanatra. Mindig előre kell gondolkodnunk. Vagyis a ilyen helyzetekben. De mi lesz akkor, ha nem jól döntök? Ha ők egyáltalán nem akarják a helyemet a trónon, ha majd meghalok és ők életben lesznek? Vagy jó törvényeket fogok írni egyáltalán az emberek számára? Nem tudom, de most vagy soha. A betűk sorra követték egymást, ahogy a sorok is, de addig nem álltam meg, amíg be nem telt a két oldala a lapnak. Elővettem még egyet, de most is megálltam. Az se biztos, hogy az megfog történni! Minek írnék előre? Nem tudom.

Úgy fél óra múlva befejeztem a levelemet is, majd egy borítékba tettem a két lapot és rá tettem Shane ágyára, remélve, hogy meg fogja találni. Halványan elmosolyodtam, s immár nyugodtan sétáltam ki a hajóból, de egy valami furcsa volt. Márpedig az ének. Itt vagyunk egy háború közepén és az emberek énekelnek. De mit? Hát ezt:
Jöjj hát, jöjj hát, majd ott várok rád,
ahol felkötötték a hármuk gyilkosát.
Láttak itt sok csodát és nem lenne furább
ha az éj sötétje ott találna ránk.   
A dallam igen ismerős volt, ahogy a szöveg is, majd a számhoz kaptam a kezemet. Ez az Éhezők Viadalából Katniss dala! Vajon ők ezt honnan tudják? Vagy talán ők írták?
-Letti! Jönnek velünk!-fogja meg a vállamat Shane lelkesen
-De mégis hova?-értetlenkedek
-Kiderült, hogy Féreg támadást indít ellenünk, s ha most nem szállunk fel a hajóra, akkor nem sokára egyenlőek leszünk a földdel!-magyarázza
-És a lányok? Őket nem hagyhatjuk itt!
-Katja itt lesz velük! Biztonságban lesznek!-lehel csókot az arcomra
-Oké!-suttogom, majd újra felmegyek a hajóra és újra felöltöm magamra a fegyvereimet
A falubéliek is hozták a saját fegyvereiket, de akiknek nem volt Devon adott nekik, így már egy közepes méretű hadsereggel indultunk útnak, egyenes a királyi udvarhoz. Adrian nem totojázott, a leggyorsabb sebességben hasítottuk az eget, mindenki azt beszélte, hogy hogy fognak bosszút állni Féreg hadseregén és magán Féregen, de tudtam, hogy én fogom megvívni a harcot. Egyes egyedül. Csak én és ő. Halálig. Hirtelen egy nagy robbanás hallatszott, mire tőlem öt méterre betört az ablak és egy golyó ért földet. 
-Ágyúval lőnek!-ordítja Philip
-Vettem! A lövészek kezdjenek el lőni! Most!-utasítja Cedric adóvevőn keresztül a hajón lévő lövészeket, akik azonnal lőni kezdik a lenti csapatokat. Egyre több és több ágyúgolyó töri be az ablakot, majd egy váratlan utasítást hallok:
-A meglepetés emberek menjenek az edző emberek! Letti! Te is köztük vagy!-ránt maga után Devon, majd egy utolsó csókot nyomok Shane mézédes ajkaira és már rohanok is az edzőm után.
-Ezt vedd fel! Az erdőből fogsz majd rátámadni Féregre. Onnan nem fog rád számítani. Ahogy a többiekre sem!-magyarázza miközben én magamra csatolom az ejtő ernyőt
-Csak is akkor húzd meg ezt a piros kart, ha már a fák takarásában vagy! Előbb nehogy vagy vége a meglepetésnek!-bök a mellkasomra, majd rátenyerel egy sárga gombra
-Az első tíz ugorjon!-üvölti, majd így sorjában elkezdenek ugorni, s egyszer csak én jövök
-Minden rendben lesz!-küld rám egy biztató mosolyt, mire bólintok és egy szaltóval kiugrok a repülőből. A zuhanástól a hajam az égnek el, a szemem teljesen bekönnyezett, s a szoknya pedig szintúgy az ég felé száll. De jó hogy ehhez tartozik egy rövid nadrág is! Egyre közelebb kerülök a fákhoz, majd amikor már öt méterrel elhagytam a lombkoronákat, meghúzom a kart és kiszabadul az ejtőernyő. Nagy örömömre térdre érkezek és nem arcra, így azonnal le tudom kapcsolom magamról a fölös hat kilót és felajzom az íjat. Ahogy az erdő szélére érek még három íjásszal rögtön lőni kezdünk és amikor már kifogytunk a vesszőkből, vesszük elő a vágó vagy szúró eszközt és futunk bele a tömegbe. Egy két csellel, rúgással és vágással bejutok egy üres területre és elkezdem keresni Férget, aki már csurom véres karddal közelít felém. Megszorítom az én pengém markolatát és várom, hogy ő kezdeményezzen, de nem teszi.
-Utolsó harc Félvér Árnyölő!-köpi oda nekem
-Lehet! De csak akkor távozok e világról, ha te már megdöglöttél!- morgom, majd egy balossal orrba vágom és egy vágást ejtek a lábszárán. Ő is vissza támad, de én kivédem.  Újra neki lendül, de mivel egy pár kilóval vékonyabb vagyok, így fürgébb is, s ez nagyban megnehezíti a dolgát. Ekkora vállaktól nem tud rendesen hátra nézni. Mögé kell kerülnöm!
-Kicsit elpuhultál!-jegyzem meg gúnyosan, amikor elhajolok az egyik döfés elől
-Nem! Csak még bemelegítek!-villantja meg hiányos fogsorát
-Azt majd meglátjuk te szemétláda!-döfök előre, de elhajol a kardom elöl és egy lépéssel mögém kerül, de én egy szaltóval újra szembe kerülök vele
-Ügyes! Biztos, hogy Devon-tól tanultad!
-Kétségtelenül jó tanár!-nyögöm, amikor gyomorba könyököl
-Ügyes harcos, azt meg kell hagyni. De nem ügyes gyilkos!-röhög, így egy pillanat alatt kigáncsolom és arcba vágom, majd fölé térdelve kezdem el püfölni
A kardhüvelybe teszem a pengémet, majd tovább bunyózok vele. Egyre többször kerülök én alulra, de nem adom fel! Mikor a kezemet emelném egy pofonra, akkor ő mind a kettők megragadja és a földhöz szegezi őket
 -Túl lassú vagy!-vigyorog
-Te meg túl hülye!-fejelem le, mire leborul rólam én pedig talpra állok
Teljes erővel rúgok a bordái közé háromszor, majd a lábaiba is és egy gurítás után a jobb kezét a bal lapockájához szorítom a bal lábát pedig kifelé.
-Most mond azt, hogy lassú vagyok!-morgom
-Még mindig az vagy! És még figyelmetlen is!-ordítja, majd éles fájdalmat érzek a hátamba, amitől ő kiszabadul. Felnézek az égre, s már látni az alján az első napsugarakat. Az utolsó esély a győzelemre! Előveszem a csizmámból a tőrömet, amit a vádlijába dobok, majd elkezdek futni az erdő felé. Hallom a lihegését, ami már jó jel, így amikor már nagyon a sűrűben vagyok elrejtőzök egy bokor mögé és előveszek egy újabb tőrt. Az aljnövényzet miatt hallom, hogy hol van, így egy gyors felnézéssel és egy fürge célzással is eltalálom a felkarját. Új búvóhelyet keresek és közben előveszek még egy tőrt, de hirtelen egy marok szorul a torkomra.
-Ennyire gyáva vagy velem szemben harcolni?-röhög
-Nem!-nyögöm ki, majd az ágyékába rúgva elengedi a torkomat, amitől újra levegőhöz jutok és tőrömet elrejtem az alkarvédőm alá
-Pedig ez a kis késdobálásod azt igazolja!-húzz be nekem, mire egy kicsit hátra tántorodok
-Zavar, hogy ebben jó vagyok?-mosolyodok el sunyin, mire egy hirtelen mozdulattal húzom le a tarkójánál fogva és térdelek háromszor a gyomrába, majd öklözök a tüdejébe
Sípolva kezdi el venni a levegőt, s el kezd köhögni, majd egy a szájában meglátom a vért. Behúzok neki még egyet, majd még egyet, de ő pedig lefejel, amitől felszakad a szám. Letörlöm a vért, majd újra támadok és egyre többet ütök a tüdejébe, amitől egyre jobban lassul. Egyszer csak leül a földre és a hátát megtámasztja a fának.
-Te győztél...-lihegi
-Csak nem elfáradtál?-guggolok le elé
-De...
-Örülök neki!-mosolyodom el
-De még erre van energiám!-mosolyodik el, majd a hasamba szúrja a kardját, mire hátra hökkölök
-Na most ki fáradt el drágám?-térdel felém, miközben a hasamban tátongó lyukat nézi
-Egy dolgot nem tanítottak meg neked a kiképzéseket!-nyögöm
-Mit?-értetlenkedik
-Ezt!-suttogom, majd két kézzel döföm szíven a Samain méregbe mártott tőrömmel, amitől azonnal össze esik és kileheli az utolsót    
Kínok között állok fel és indulok meg az erdő széle felé. Még egyszer látnom kell őt. Még egyszer utoljára. 
Lassan kibotorkálok az erdőből, majd meglátom, hogy a katonákat, a tűzbe dobálják, amitől elmosolyodom, s meg pillantom Őt fáradtságtól és boldogságtól csillogó szemekkel, majd én is eleresztek egy mosolyt és összeesek.

 *Shane*

-Letti!-dobom le a hullát és rohanok felé
A többiek is félbehagyják a dolgukat és ők is elindulnak utánam, de én előbb érek oda és a fejét az ölembe teszem. Szájából folyik a vér, arcán csúnya horzsolások a foltok egy-két karc a karjain és a lábán.
-Shane...-suttogja, majd elmosolyodik és a könnyei útnak indulnak
-Ne sírj! Nyertünk!-söpröm ki a szeméből a haját-Mindenki jól van!
-Mindenki rajtam kívül!-nevet fel fájdalmasan, s meglátom a szájában a vért. Elveszi a hasáról a kezét és meglátom a lyukat, amiből ömlik a vér.
-Letti! Ne! Ez nem történhet meg!-csuklik el a hangom és érzem, hogy a könnyek kezdik marni a szemeimet
-Miattam ne sírj! Nem fáj, mert itt vagy!-fogja meg a kezemet
-Elviszünk Katja-hoz és ő rendbe hoz!-folyik ki az első könnycsepp
-Ahhoz már késő! Én csak azt akarom, hogy itt legyél amikor meghalok! 
-Nem halsz meg!-rázom meg a fejemet
-Ne ess össze! A lányoknak szüksége lesz rád! És mindenkinek!-mosolyodik el
-De mi lesz velem nélküled?-szipogom
-Mindig ott leszek veled! Mindig ott leszek, mert szeretlek! Boldog vagyok, mert itt vagy velem! Boldog vagyok, mert itt halok meg veled!-mosolyog továbbra is majd az apjára is
-Kérlek ne ess össze!-hunyja le a szemeit-Szeretlek!-suttogja alig hallhatóan
-Én is szeretlek!-szorítom meg a kezét, s érzem, hogy az ő szorítása gyengül, majd már csak ott van a kezembe az övé
Hangosan felzokogok és nézem a gyönyörű arcát. Nézem azt az arcot, amibe több, mint egy éve beleszerettem. Csak nézem és nézem és nem tudom felfogni, hogy itt hagyott. Örökre. Végleg. 
-Letti...-mosolyodok el fájdalmasan, majd nyomok egy csókot a homlokára és a karjaimba kapom és elindulok a tűz felé. A többiek követnek, majd együtt állunk meg a máglya előtt és mindenki vet egy utolsó pillantást Rá, majd egy utolsó puszi után beledobom a tűzbe, miközben végleg eltörik a mécses, és térdre esek. A hátam mögött szinte mindenki szipog, de a fájdalom, amit itt hagyott  az a legrosszabb. Örökre elment. 

Vége

ui2.:Ha van benne helyesírási hiba, majd kijavítom. Este van, hétfő van, saláta az agyam. Ígérem holnap kijavítom!
* Du Súndavar Freohr=Árnyak Halála

2015. december 31., csütörtök

B.U.É.K! :))))

Drága olvasóim!
Furcsa, hogy már itt az év vége, s holnap már 2016 van és
azt is tudom, hogy résszel kellett volna jöjjek, de
inkább januárban jelentkezem következőleg.
Remélem nem okoztam senkinek sem csalódást, így az év vége felé
és a történet vége felé. Nagyon szépen köszönöm a kilenc(!!)
feliratkozót és a 6503 kattintás.
Tényleg nem hittem volna, hogy ennyi lesz!
Kívánok nektek szeretetben és örömben gazdag Boldog Új Évet!
Jövőre találkozunk :*
És sajnálom, hogy nem tudtam időben hozni az utolsó részt! :(
Ezért haragszom is magamra!

Sok-sok puszi és ölelés:One Girl 

2015. december 27., vasárnap

Harmincnegyedik

Sziasztok!
Inkább hanyagolom a mostani kihagyásoknak az okait,
hiszen mindenki tudja milyen ünnep volt az elmúlt
napokban és este pedig inkább pihentem, mert
amilyennek ismerem magamat, telezabáltam a fejemet. :D
Na de itt is vagyok az utolsó előtti résszel...
ezt a részt hosszabbra tervezem, szóval aki eddig
nem volt elégedett a részek hosszával és szereti a blogot, az most örülhet. :)
Remélem tetszeni fog! ☺ 
ölelelés One Girl
 ui.:elnézést a helyesírási hibákért :/
ui2.:a következő rész harmincadikán jön!

Az utóbbi négy órában a űrhajóban edzettünk, de kőkeményen! Hogy mi is történt? Féreg megajándékozta a várost egy kisebb méretű hadsereggel és megölték a város keleti népességét és felénk tartott. Dühös voltam és vagyok, ami meg is látszik rajtam, ugyanis úgy kaszabolom le a műemberek fejét, mint a szakácsok az éteremben a zöldségeket. Letöröltem a homlokomon lefolyó izzadságcseppeket és ittam két hatalmas kortyot az üvegemből. Körbenéztem a teremben és láttam, hogy mindenki szívét-lelkét beleadta a gyakorlásba. Shane izombol püfölte a bokszzsákot, Josh Devon-nal gyakorolta a közelharcot kardal, Spencer Philip-pel bunyózott, apa a nyílpuskával lövöldözött, James pedig az Ahkriin család hímnemű tagjaival harcolt. Maya, Briana, és Aria Aura-val voltak, Dave és Mark pedig a tervet eszelték ki, Adrian és Cedric pedig vezette a hajót. Így tizenöten alkottunk egy csapatott.Nem is. Inkább egy családot. Felvettem az íjamat és a nyilakkal tele lévő tegezt, majd elindultam a céltáblák felé. Kivettem egy nyilat és felpattintattam az idegre, majd gyorsan felhúztam. Szorosan néztem a céltábla közepét, majd elengedtem az ideget. A nyíl végén lévő kis tollak enyhén felsértették az arcomat, de igazából nem is éreztem, csak miután éreztem egy kis csípést az arcélemnél. A nyíl egy kicsivel a közepétől jobbra ment, de én ennek is hihetetlenül örültem. Újra felajzottam az íjat és sorra lőttem a céltáblát, de amikor elfogyott végig néztem a pályán. Tíz darab céltábla volt és a környéken egy egy hungarocell állat is el volt rejtve. Ide is bekerült egy kis modernség. Kivettem a nyilakat a céltáblából és megszámoltam őket. Pontosan 18 darab nyíl van és céltábla. Visszasétáltam oda, ahonnan lőttem és elkezdtem mozgásból lőni. Lassú kocogásból indultam és amikor láttam, hogy így is megy, gyorsabb tempóra kapcsoltam, s furcsa mód, így is pontosan céloztam. Az íjat vízszintesbe fordítottam, és leguggoltam. Így még világéletemben nem lőttem, de egyszer mindent ki kell próbálni, nem? A hungarocell állat, amibe lőni akartam az egy nyúl volt, ezért kellett leguggolnom. Meghúztam az ideget és erősen koncentráltam a célpontra. Elképzeltem, hogy én most terepen vagyok és egy igazi nyulat készülök lelőni, mert ha nem sikerül, akkor éhen halok. Jó kis ösztönzés nem? Mély levegőt vettem, majd el engedtem a húrt és csak figyeltem a nyílvesszőt, ahogy belefúródik a célba. Úgy öt centivel arrább ment, a tervezettnél, de, ha élő lenne, akkor is meghalt volna. Diadalmas mosoly ült az arcomra és ezt az jászmódot folytatva mentem tovább és végén mosolyogva néztem végig a céltáblákon. Van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül került hozzám az íj. Kiszedtem mindegyikből a nyílvesszőket, majd futva újra végig mentem a pályán. Egy párszor még végig mentem, majd amikor láttam, hogy a többiek kimentek az edzőteremből hátrébb mentem és a terem egyik sarkából a másikba lőttem. Tény, hogy így nehezebb, de gyakorlás teszi a mestert, meg az akarat. Ha akarod hogy sikerüljön és teszel is érte, akkor sikerülni fog! Egyre többet és többet lőttem, majd amikor már alig bírtam mozgatni az elfáradt izmaimat, akkor hagytam abba. Jól esett azokat az izmokat is átmozgatni, amiket a vívással, s bunyóval nem lehet. Összeszedtem a kilőtt nyilakat és letettem a felszerelésemet az asztalra és csatlakoztam a többiekhez. Egész jó hangulat volt az ebédlőben és jó volt újra látni Grace-t. Meséltem neki az Avoxo-i kalandról, Cedric megismeréséről, a sámánasszonyról, mindenről és ő figyelemmel hallgatta végig a történeteimet.
-Nagyon aranyos a kislányod!-mosolygott rám, s a lányomra pillantott
-Clary-t is szeretnéd. Tündéri kislány!-halkul el a hangom
-Megfogjátok őt menteni! Hidd el! Mindannyian épségben fogtak hazajönni!-fogta meg a kezemet
Barátságosan rámosolyogtam, s az én virágszálam csilingelő hangja jelezte, hogy menjek oda, így bocsánatot kérve Grace-től sétáltam oda a lányomhoz, aki a nyakamba kapaszkodva ölelt. Beszívtam az illatát, ami hasonlított a málnáéhoz és megfogtam puha haját. Annyira hasonlít az apjára, de rám is. Olyan fele-fele kislány lett, de ő így gyönyörű és szinte látom, hogy hogy fogják utána csorgatni a nyálukat a fiúk és, hogy Shane mennyit fog elhajtani! Ahogy ismerem egy-kettőt még egy kicsit meg is fog verni, főleg azokat, akik nem éppen a jófiú szerepet tölti be. Olyan igazi maffia apuka lesz. 
-Egyél Letti!-mosolyog rám Aria, s a gesztusát egy zavarodott mosollyal viszonzom. Hogy miért volt mosoly zavarodott? Mert éppenséggel nem voltam vele kedves amikor elsőnek találkoztunk.  
-Annyira finom teát csinált nekem Grace néni! És a muffinja is nagyon finom!-áradozott Aura Grace-ről 
-Tudom! De elárulom, hogy a csokis tortája még finomabb!-nyomom meg egy kicsit pisze orrát, ami még aranyosabbá teszi pufók arcát
-De most nem édességet kell enni, hanem rendes kaját!-nevetett fel Maya
-Eszek is!-mosolyogtam és rögtön neki láttam megenni a késői ebédemet, így fél három tájékán
Az ebédet egy pohár vízzel fejeztem be, majd Aura-val elindultunk az itteni szobám felé, hogy aludjon. Hatalmasakat ásított, s egyre többet pislogott, ami annyira aranyos volt, hogy azt a két perces utat, végig mosolyogtam, de úgy, hogy már szinte fájt a szám! Alaposan betakartam kis testét és kisöpörtem az arcából barna hajtincseit. 
-Itt maradsz, amíg elalszom?-kérdezi álmoskás hangján
-Ezt kérned sem kellet volna!-kuncogok fel, majd befeküdtem mellé és a tenyeremmel megtámasztottam a fejemet
-Ma miért nem láttalak egész nap?
-Mert nagyon el voltam foglalva. Miért? Nem volt jó Maya néniékkel?
-De csak hiányoztál!-ásított egy nagyot
-Ígérem, sokat leszek veled, miután mindent elvégeztem. Kicsit sok dolga van most anyunak és apunak.
-Miért?
-Mert van egy kis probléma apa egyik barátjával és mi segítünk neki a papírmunkákban!-fájt hazudni neki, de még mindig sem mondhatom meg neki, hogy harcolni megyünk egy gyilkos hadseregével!
-Értem!-hunyta le a szemeit, s azonnal elaludt.
Jó volt látni nyugodt arcocskáját. Amit nem tudom, hogy ki lát majd most utoljára. Ki látja egyben így utoljára ezt a családot? Hányan fogunk meghalni? Ki fog meghalni az ellenség keze által?
-Szia!-nyit be halkan Spencer
-Szia!-mosolygok rá
-Mi újság az én kicsi unokahúgommal?-ül le az ágy végébe
-Elaludt és gondolom most valahol olyan helyen van, ahol minden Grace muffinjaiból van.-nevetek fel halkan, s ő is
-Te is azon gondolkoztál, amin én. Te is félsz?-nyel nagyot
-Nagyon. Félek, mert ennyi ember állt mellénk úgy, hogy nem is ismerik Clary-t és miattunk halhat meg. Miattam.
-Féreg már a születésed előtt is ilyen volt. Honnan veszed, hogy miattad?-kérdezi
-Onnan, mert amikor először láttam azokat az emberek és először láttam Eshter királynét, akkor meséltek nekem Harold előéletéről. Ugye Eshter hasonmása vagyok, így teljesen úgy nézek ki, mint ő. És ezt még tetézte az, hogy félvér vagyok és a fia lánya, meg hogy én vagyok a hivatalos trónörökös.
-Nyögd már ki!-szólt rám erélyesebben
-Harold szerelmes volt Eshter-be és ő ezt visszautasította, ezért Harold megutálta. Én pedig előhoztam azokat az érzéseket, amiket Eshter iránt érzett, de rögtön megutált azok után, hogy megtudta, hogy az ő hasonmása, hogy félvér vagyok és hogy én vagyok a trónörökös. Az igazi. 
-Féreg szeret téged?-kerekednek ki a szemei
-És egyben utál is...
-Akkor most már mindent értek! Kellesz neki és ezért akar harcot!-tárja szét a karjait
-De akkor is hiányzik a kirakósból egy darab! A sámánasszony azt mondta, hogy Josh-sal is van valami és még mindig nem tudjuk, hogy mi!
-Mégis mi lenne Josh-sal? Minden normális vele! Tudom jól!
-Spence! Akkor is szeretnélek arra megkérni, hogy amíg Avoxo-n vagyunk tartsd magad távol tőle! Kérlek!-állok elé
-Nem kényszeríthetsz! Josh-sal minden rendben! Mindent tudok róla és ő is rólam! Ő tudja egyedül, hogy állapotos vagyok!
-Tessék?! Állapotos vagy? Mégis mióta?
-Tizenhárom hete. Furcsa, hogy még nem vettétek észre, hiszen már kerekedik a hasam!-ül halovány mosoly az arcára és felhúzza enyhén bővebb pólóját és meglátom kerekebb pocakját.Teljesen lefagytam. Mi az hogy terhes és nem szólt róla?!
-Miért nem szóltál róla? Hiszen egy csatára készülünk az istenért! Várandósan nem lehet harcolni! Én nem engedem!
-Ma akartuk volna elmondani.
-Ugye tudod, hogy már benne vagy a terveben? Egyik pillanatról a másikról nem lehet csakúgy kivenni a tervből egy személyt!
-Sajnálom tényleg! De nem hittük volna, hogy ez lesz!
-De akkor miért nem mondtad el aznap amikor megjöttek a többiek is?
-Féltem! Akkor még nem mertem volna elétek állni és elmondani, hogy mi a helyzet!
-Figyelj! Most azonnal el kell mondanod a többieknek, hogy terhes vagy!-ragadom meg a csuklóját és húzom el a hídba, ahol vannak a többiek
Mindenki elhallgat, akkor amikor belépünk, s kíváncsian várják, hogy mi volt ez a heves belépő. Ránéztem az unokahúgomra, aki egyre szaporábban vette a levegőt és szinte minden porcikája remegett. Bátorítóan megszorítottam a kezét és rámosolyogtam, amit félve ugyan, de viszonzott. Vett egy mély levegőt és Josh-ra nézett, aki mosolyogva nézett születendő gyermeke anyjára, de abban a mosolyban volt valami. Valami ami megmagyarázhatatlan. Valami gonosz.
-Srácok! Spencer szeretne valamit mondani nektek!-segítettem egy kicsit neki
Újra rám nézett félelemmel teli barna íriszeivel, majd egy újabb nagy lélegzetvétel után kinyögte;
-Terhes vagyok!-préselte csíkká ajkait
Az előttünk álló emberek arcára meglepődöttség ült, de az annyira vicces volt, hogy én rögtön röhögőgörcsöt kaptam. De durván! Ahogy egyszerre kerekedett ki az összes személynek a szeme és a szájuk o alakot vett fel... Az valami fenomenális volt! Spencer is elkezdett röhögni, ahogy Josh is, így már hárman együtt töröltük ki a szemeinkből a könnyeket. Shane megrázta a fejét, majd megdörzsölte az arcát, ami szintén iszonyat vicces volt, így még jobban elkezdtem nevetni. már a földön fetrengtünk a nevetés miatt, amikor megtudtak végre szólalni;
-Mégis mikor?-kérdezték egyszerre, mire megint rákezdtünk 
Lassan ugyan, de lenyugodtunk és Spencer sorra válaszolt a kérdés bombákra én pedig még mindig kuncogtam a sokkolt arcok láttán. Egyszerűen alig bírtam abbahagyni. Szinte képtelenség volt!
-Készüljetek, mert lassan leszállunk!-szólt Cedric, mire Spencer-en és Maya-n kívül mindenki elindult a fegyvereiért, de én mg mindig nevettem. Szerintem Grace valami nevetgélt tett az ebédembe, mert sose tudom abbahagyni a kacarászást. Felcsatoltam a szoknyámra a kardot és a hátamra tettem az íjászfelszerelésemet, majd a Briana által kapott köpenyt öltöttem magamra és a csuklyát is feltettem, ami teljesen eltakarta a harci felkészültségünket. Spencer-t egy barackszínű ruhában láttam viszont, ami miatt felvontam a szemöldökömet.
-Fesztivál van a városban. Oda kimehetek! És nálam van a korbácsom meg egy Samain méregbe mártott kés. Nem eshet bajom!-nyugtatott meg, mire egy megkönnyebbült mosoly ült az arcomra Elköszöntem Maya-tól és lelkére kötöttem, hogy vigyázzon a lányomra, majd haragtól és dühtől túlfűtve léptem ki a hajóból, oldalamon Shane-nel. Összekulcsolt ujjal mentünk a katonaság felé és álltuk az ittas Avoxdor-ok tekintetét, de csak egy dolog lebegett a szemem előtt! Mégpedig az, hogy meg fogjuk menteni Clary-t! Odaértünk és azonnal leszedtem magamról a barna szövetett, ahogy mindenki más is és elővéve az íjamat mentem előre Brien-nel. Kilőttük az éjszakai őrszemeket, s gond nélkül jutottunk be a hatalmas épületbe. Egyre több és több katonának oltottuk ki az életét, akik alig hogy megláttak minket, már a földön feküdtek. Egy katona hirtelen a torkomra szorított egy kést, mire felnyögtem, de azonnal le is fejeltem. Csuklóját megfogva, fordultam meg és a bal lapockájához húztam a jobb kezét, mire felordított a fájdalomtól. Lábaimat felhúzva rúgtam a hátába, s amikor elterült a földön megvágtam a Samain-ba mártott tőrrel a tarkóját és ott hagytam szenvedni. 
-A kis harcoslány leterítette, az egyik legjobb katonámat. Ezért jár a taps!-tűnt fel Ayana
-Ayana!-morgom
-Emlékszel még rám? Hiszen ez csodálatos! Vajon Spencer is emlékszik rám?-húzza gúnyos vigyorra a száját
-Őt hagyd ki ebből!-ordít rá Shane
-Hogy véded a terhes húgodat! 
-Honnan...-kezd bele Philip, de Ayana közbe szól
-Hozzátok ide!-int egy fekete ruhás férfinak, aki eltűnik
-Mit csináltál vele?!-indul meg Philip, de egy kés a lábába landol
-Azt ajánlom maradj ott ahol vagy kisherceg!-nevet fel ördögien
-Már itt is vannak!-mosolyodik el és meglátom Spencer véres testét és mellette Josh-t
Spencer hallott?!    

2015. december 17., csütörtök

Harmincharmadik

Esküszöm, hogy megutáltam magam.
Hihetetlen, hogy mennyi ideje nem írtam, ami miatt
bocsánatot és kérek, de nem volt egyszerűen ihletem.
Ezt is úgy kapartam össze vagyis csak
az elejét. Utána ment magától. :)
Ez a rész kicsit hosszabb lett. :)
Remélem tetszeni fog nektek.
ölelés: One Girl
ui.:Remélem nincs harag 
ui2.:ha láttok benne helyesírási hibát ne haragudjatok. Este an és saláta az agyam :D 

Eltelt két nap. Két hosszú nap, míg mindenki idejött, akiknek kértük a segítségét. Adrian hívta hűséges barátját, az Ahkriin család fejét, Matt-et és annak famíliáját. Név szerint a feleségét, Briana-t és  két fiát, Cody-t és Brien-t. Devon egy régi barátnőjét, Aria-t, Zack hívta James-éket, Maya Dave-et, Philip pedig Mark-ot, aki egykor Avoxo-n egy ezredes volt. Nem sok embert ismertem, ezért inkább visszahúzódtam egy kisebb szobába Aura-val. A lányom folyamatosan kérdezgette, hogy hol van Clary. Ilyenkor alig bírtam vissza tartani a sírást, de sikerült anélkül azt mondanom, hogy a keresztanyjánál van. Fájt hazudni neki, de inkább ez, minthogy azt mondjam, hogy elrabolták. Amikor ő aludt, akkor továbbra is ott kuksoltam a szobában és tördeltem az ujjaimat. Mindenki ismerkedett, beszélgetett, vagy esetleg terveket agyaltak ki. Shane-nel is alig beszéltem, mert ő örült azoknak az embereknek,akik jó barátai és inkább élvezte az ők társaságát, mint az enyémet. Enni is alig ettem. Egyszerűen körbe tekerte a szívemet a fájdalom kötele, s aggodalom költözött belém, ami gombócot növesztett a torkomba, így gátolva a táplálkozásomat. Teljesen összetörtem. Tudom jól. Túl gyorsan történt minden. Most is egyedül vagyok, tördelem az ujjaimat és hang nélkül pityergek. Nem tudnám elviselni, ha meghalna még valaki az életembe. Anya arca újra megjelent előttem, ami csak fokozta a sírhatnékomat. Miért nem én haltam meg? Miért őt ölték meg? 
-Kincsem!-szólt meg egy számomra kedves személy. Olyan jó volt hallani lágy dallamú beszédét
-Anyu!-pillantottam fel rá és ott ült. Ott ült előttem lágy mosollyal az ajkán, s puha kezei körbe zárták az enyémet.
-Miért vagy egyedül? Miért nem beszélgetsz? Ismerkedsz?
-Nem tudok. Nincs energiám kimenni, s hallgatni azt, ahogy mindenki azt mondja, hogy minden rendben lesz.-motyogom
-Letti. Te is tudod, hogy ezzel nem fogsz előrébb haladni. Aura is észrevette, hogy valami nem oké. Tegyél valamit, mert teljesen össze fogsz törni, s ez a célja Féregnek! Tudja, hogy ilyenkor azt kívánod, hogy bárcsak meghalnál!
-De egyedül nem tudok semmit sem tenni. És senki sem kíváncsi egy ilyenre, mint én. 
-Lányom! Mindenki tudja, hogy szükséged van segítségre, csak azt várják, hogy végre ki dugd innen az orrodat! 
-Annyira hiányzik az amikor így megdorgálsz-nevetek fel fájdalmasan
-Nekem is hiányzik amikor reggel azon veszekszünk, hogy nem engeded ki sose a hajadat!-kuncog, mire elmosolyodom
-Miért kellett meghalnod?-nézek anyu íriszeibe
-Előbb-utóbb úgy is meghaltam volna. Senki sem él örökké!
-De szükségem van rád! És nekem nem elég az, hogy itt ülsz előttem! Újra érezni akarom azt a virágos öblítő illatod. Hallani amikor nevetsz valami hülyeségemen. Megölelni, amikor nincs mellettem senki. Hiányzol anya!-zokogok fel
-Te is nekem! Te is nekem!-ölel magához, de nem érzek semmit, csak valami hideget, ami puha. Nem érzem anya meleg bőrét, az illatát, csak azt, amikor meghalt. Hideget és puhát. Halkan zokog a vállán, s ő próbál csitítgatni, de teljesen fölösleges. Tíz percig még biztos sírni fogok. 
-Én mindig itt leszek veled! Még ha nem is fogsz látni, mindig ott leszek bárhol legyél is!-súgja, majd eltűnik
-Ne! Anya! Na hagyj itt!-nézek fel, de már hűlt helyét látom
-Anya!-emelebb feljebb a hangerőmet, de figyelek arra, hogy ne ébresszem fel a lányomat
Az ajtó becsapódik, s besüllyed mellettem az ágy. Nem tudom, hogy ki az és nem is érdekel, de a fejemet belefúrom a vállába és szorosan megölelem. Orromba kúszik az illata, mire a könnyeim megszaporodnak. Ő miért nem láthatja a szerelmét? Miért láthatja az anyámat? A lánya anyját?
-Eltűnt! Egyedül hagyott!-suttogtam
-Hidd el, hogy ő sosem hagyj egyedül!-lehel puszit a homlokomra
-De akkor sem fogom mindig látni! Nem fog ott lenni velem mindig amikor egy ölelésre van szükségem! 
-De mi itt leszünk! Mindig itt leszünk!
Terjengős percek teltek el, mire lecsillapodtam végre. Apa hősiesen tűrte azt, hogy a sós könnyeim rácsöppenek a pólójára, és hallgatta a zokogásomat, s közben még nyugtatott is. Ránéztem, s ajkain egy félmosoly ült, ami adott egy kis erőt, ahhoz, hogy felálljak és kimenjek a többiekhez. Letöröltem az arcomon lefolyó sós nedűt, majd vettem egy mély levegőt és kiléptem a szobából. Mindenki ott volt, s mindenki láthatta a kisírt szemeimet és vörös arcomat. Spencer azonnal részesített egy csontropogtató ölelésben, de nem zavart, hogy mindjárt össze töri a bordáimat. Én is szorosan vissza öleltem. Jól esett az ölelése és hiányzott már az a boldog kisugárzása. Miután elengedett, Josh és megölelt, de ő kevesebb ideig, de nem is volt az a szokásos Josh féle ölelés. Másabb volt. Jóval másabb. Cedric is azonnal megölelt, sőt ő még meg is pörgetett a levegőben! Két nap után végre felnevettem. 
-Végre látlak te!-adott egy barackot, mire durcás fejet vágva vertem a vállába ököllel, de ez neki meg sem kottyant. Rá mosolyogtam, de a tekintetem találkozott az övével. Mintha parancsolták volna, azonnal elindultam felé és a szorosan megöleltem, s mélyen beszívtam az illatát. Azt az illatott, amiért meghalnék, hogy érezhessem. Izmos karjait a derekam köré fonta, állát a vállomon támasztotta. Éreztem szívének heves dobogását, kicsit egyenletlen levegő vételét. Fel sem tűnt, hogy szinte erre éheztem. Erre éheztem, nem az ételre, hanem az Ő ölelésére. Lassan emelte el a fejét a vállamtól, majd telt ajkait az enyémekre nyomta. Csókja lassú volt, szenvedélyes és érzelmes. Lehet érezni ebben a csókban, hogy mennyire vágytunk a másik társaságára, a másik ölelésére, illatára, teste melegére, tetteire, s a csókjára. 
-Azt hittem, hogy már nem is vagy ránk kíváncsi!-döntötte homlokát az enyémnek
-Kicsit magam alatt voltam. Ne haragudj!
-Megbocsátok ha...
-Ha?-vonom fel pajkosan fél szemöldökömet 
-Ha adsz még egy csókot!
Felnevettem, majd eleget tettem a kérésének. tudtam, hogy a többiek magunkra hagytak, ezért valamivel hevesebben csókoltam meg, aminek ő nagyon is örült. Karjaimat nyka köré fontam, s húztam közelebb magamhoz, ő pedig ujjait belevájta a bőrömbe. Lehet nyoma marad, de az érdekel a legkevésbé. jelenleg. Nyelvével végig simított az alsó ajkamon és kérdés nélkül utat engedtem neki, s azonnal csókcsatába kezdtünk. Kezei elindultak lefelé, majd megállapodtak a fenekemen, amiből azonnal rájöttem, hogy mit akar. Ugrattam egy kicsit, mire azonnal felkapott, én pedig rögtön körül öleltem a lábaimmal a derekát. Ujjaimmal belemarkoltam a hajába, s egy kicsit meghúztam, s Shane felnyögött. Belemosolyogtam a csókunkba, de ő belemarkolt a fenekembe, mire én is felnyögtem. Csípőmet kicsit előrébb nyomtam, s számra azonnal győztes mosoly foglalt helyet, amint meghallottam férfias morgását. Elkezdett hátra felé lépkedni, majd leült, de egy másodpercre sem hagyott fel a mi kis csókcsatánkba. Kezeimet pólója alá vezettem, majd végig simítottam felső testén, néhol pedig a körmeimmel húztam csíkot. 
-Ha így folytatod kicsit sem leszünk halkak!-morogja
-De csak hárman vagyunk itthon!-kuncogtam, majd ő is meghallotta az bejárati ajtó zárának kattanását
-Igaz.-ránt vállat, majd újra neki csókot nyom a számra
-Mondjuk Aura felébredhet.
-Ha te altattad el, akkor nem fog. De ha nem, akkor lehet!
-Én altattam el!-mosolyogtam rá, amit viszonzott is, s újra egymásnak estünk.


Mosolyogva néztem, ahogy betakar takaróval, mert így ruha nélkül nem volt annyira jó idő a házban. Átkarolta a derekamat, majd adott egy puszit az orromra, amin felkuncogtam. Jó volt elfelejteni azt a sok szarságot, ami nyomta a lelkem, de az aggodalom továbbra sem csökkent. Még mindig bennem van, az, hogy bármelyik percben megtámadhatnak minket, megölhetnek valakit, megölhetik Clary-t, de ez az egész annyira felemésztett ebben a két napban, hogy az már borzalom! Jó volt megszabadulni ettől az érzéstől egy kicsit, s örültem, hogy Shane is velem van. Ő és a lányaim a legfontosabbak az életemben és bármit megtennék értük. Bármit.
-Minden oké?-tűr a fülem mögé egy kósza hajtincset
-Igen. Bár az aggodalom nem tűnt el teljesen, sőt még van bennem bőven, de a többitől megszabadultam.-mosolyogtam továbbra is
-Meg fogjuk menteni Clary-t! Hidd el!
-Tudom, csak félek, hogy valaki meg fog halni. Valaki olyan, aki sokat jelent nekem.
-Mindenki épségben vissza fog jönni a Földre! Ezt verd is ki a fejedből, hogy valaki meg fog halni!
-Rendben!
-Éhes vagyok!-jelentem nemes egyszerűséggel, mire Shane elkezd röhögni
-Akkor egyél!
-De nem akarok pucéran kimenni a konyhába!
-Pedig örültem volna neki!
Ráverek egyet a felkarjára, s felülök. Felveszem a pólóját, s az alsóneműmet, s kilibbenek a konyhába valami ehetőt varázsolni magamnak. Kinyitom a hűtőt és kiveszem belőle azt ami kell és hozzá látok a tojásrántottához. Halkan dúdolom az egyik kedvenc számom, majd áttérek az éneklésre.          
 
Something big, I feel it happening
Out of my control
Pushing, pulling, in its gravity
Feel it in my bones
Like oh, woah, woah, oh, woah
Something big, I feel it happening
Oh, woah, woah, oh, woah
Something big
  
Érzem, hogy valami nagy történik
Akaratom ellenére
Taszítani, megrántani, ebben a gravitációban
Érzem a csontjaimban,
Hogy oh, woah, woah, oh, whoah,
Valami nagy, érzem hogy megtörténik
Oh, woah, woah, oh, woah
Valami nagy

-Szeretem amikor énekelsz!
-Nem sűrűn hallottál eddig énekelni!-teszem le az asztalra a két tányért, ami tele van tojásrántottával
-De akkor eleget!-ül le mellém
-Ennyire emlékszel még arra a napra?-mosolygok
-De még mennyire!-nyom pillangó puszit az arcomra
-Részegen énekelek. Na és?
-Akkor többet lehetnél részeg.
-Röhög a májam!-forgatom meg a szemeimet, majd hozzá látunk az evéshez
Gyorsan befaljuk a főztömet, s mire neki állnék mosogatni, meghallom az én kis angyalkám álmoskás hangját. Elindulok a szoba felé, de Shane megállít. Bólintva jelzem neki, hogy vettem az adást és ő ment Aura-hoz, aki nevetve fogadta az apját. Fürgén mostam el a két tányért és az evőeszközöket, majd én is Shane után mentem, aki csikizte a lányunk pocakják. Csilingelő nevetése betöltötte az egész házat, mire elmosolyodtam, de az asztalon lévő telefonom megcsörrent. Lassú léptekkel közelítem meg a készüléket, de amikor meglátom Spencer nevét a kijelzőn a gyomrom görcsbe rándul és azonnal felveszem.
-Mi történt Spencer?-kérdezem és ránézek az ágyon fekvő családtagjaimra
-Azonnal pakoljatok össze! Tíz perc és ott vagyunk! Vegyétek fel az Avoxo- i ruhátokat!