2016. január 11., hétfő

Harmincötödik ~utolsó rész~

Sziasztok!
Itt is vagyok az utolsó résszel, ami remélhetőleg, mindenre választ
fog adni. Most hogy itt vagyok az utolsó rész előtt, kicsit megijedtem.
Megijedtem, mert ez az első befejezett történetem és
ez lesz az utolsó rész a blogba. Ez után lesz
még egy epilógus és egy utóírat. 
Előre szólók, hogy ez a rész igen hosszú lesz, ami remélem nem lesz
probléma, de csak így tudom teljesen lezárni a történetet. Végleg.
Akkor hát jó olvasást nektek. Remélem testzeni fog az 
utolsó rész! :)
 ui.:kérlek írjátok le a véleményeteket a történetről és, ha van még kérdés, akkor
azt is írjátok le!
Spencer teste vérben úszott, feje hátrabicsaklott, barna bőre sápadt lett és nyitott szemeiben egy cseppnyi élet sem látszott. Szívemet fájdalom, gyász és harag töltötte meg, de az utóbbit az arcomról is le lehetett olvasni. Izmaim megfeszültek, szemeim villámokat szórtak, kezem ökölbe szorult és a testem támadó állásba állt. 
-A gyerekedet várta te szemét!-üvöltök Josh-ra
-Tudom. De ez csak csel volt. Hogy biztosak legyetek benne, hogy teljes mértékig veletek vagyok.-ránt vállat
-Te mocskos gazember! A barátom voltál! A legjobb barátom! Ő pedig teljes mértékben szeretett! Annyira, hogy megtartotta a babát! Mégis mi történt veled?!
-Drága Colette! Az a Josh, akit te ismertél az tényleg meghalt. Én csak felvettem az alakját. Én miattam jött rád egy roham még az edzések elején, én miattam fejlődött lassabban a lányod, én miattam történt az Shane-nel. Mind miattam volt. Most már tudod, hogy miért az a vezeték nevem ami.-ül gúnyos mosoly az arcára
Összepréselem az ajkaimat és elfojtom a könnyeimet. Veszek egy mély levegőt, majd a föld el kezd remegni, mire a többiek el esnek, csak én és ő vagyunk talpon.A talaj már már repedezett, a szél mindenfelé fújta a hajamat, a csatornákban lévő víz már valahol a folyosókon folyt és a tűz bennem éget. A tűz volt a haragom. A tűz volt a fájdalmam. A tűz volt a gyászom. A tűz volt az, ami az érzéseimet képviselte. Felemeltem a karomat , ahonnan lángcsóvák csapkodtak mindenfelé, a szél felemelt, a föld, az ő irányba bomlott le, és a víz pedig mögötte állt egy falat képezve. A testem egyre csak forróbb és forróbb lett szinte már hallani lehetett azt, hogy a testemből kitörni készül, de egy mély levegő után tüzet okádtam az ellenség felé, akárcsak egy sárkány. Akárcsak én. A kezemet is felé irányítottam, így a lángok elindultak felé, a szél a levegőbe emelte és pörgette össze-vissza, a víz pedig egyre gyorsabban közeledett felé. Ahogy a haragom egyre erősebb lett, úgy lett erősebb az elemek ereje is, így már félelem csillogott az íriszeiben. A levegő szép lassan kezdett kiáramolni a tüdejéből, de vissza már nem ment, így Lo a torkához kapott. A víz már félgömb alakban állt mögötte, a föld hegyes sziklává fejlődött alatta a tűz pedig körözött körülötte.
-Du Súndavar Freohr*-morgom magam elé, majd a levegő végleg elhagyja a testét, a víz körbe öleli a szervezetét, a tűz megégeti a bőrét, s a szikla felnyársalja
Lehunyom a szemeimet, mire minden megszűnik, s a lábam újra a talajon van, de a bosszú után csak a gyász maradt. Az a mérhetetlen gyász és fájdalom, ami mindig utolér. A könnyeim utat törnek és az arcomat áztatva esek össze és nézem az előttem fekvő hullákat, köztük az unokahúgomat. Oda kúszok hozzá és letérdelek mellé és szorosan megölelem. A sós nedű az arcát, a ruháját és a haját áztatja én pedig fülsüketítően ordítok. Miért azok halnak meg körülöttem, akik fontosak számomra? Miért nem engem öl meg ilyen kegyetlenül a sors? Miért? 
-Letti!-teszi a kezét a vállamra Spencer
-Miért te haltál?-visítom
-Egyszer úgy is meghaltam volna! Semmi értelme nem lett volna tovább élnem! Egy árnytól voltam terhes Letti. Nem éltem volna túl a szülést. Sőt még azt sem értem volna meg.-fordítja maga felé az arcomat
-De te akkor sem ilyen halált érdemeltél volna!-motyogom
-Lehet. De legalább annak a karjaiban leheltem ki az utolsókat, akit szerettem. Még ha ő egy árny is volt!-ránt vállat, mire felnevetek 
-A bosszú nem segített. Ha ez nem segített, akkor mi fog?-nézek rá
-A családunk. Ők segíteni fognak! De csak, akkor ha óvatos leszel!-mosolyodik el szomorúan, majd eltűnik előlem és én újra sírni kezdek
Csendben pityergek, majd Shane feltámogat a földről és elindulunk előre a lányomért. Kitöröltem a szemeimből a könnyeket és szomorkásan lépdeltem tovább a sötét és büdös folyosókon keresve Clary-t. 
-Hé!-suttog Cedric, mire oda szaladtam mellé és megpillantottam a lányomat kikötözve egy székbe. Apró kezein lila és vörös horzsolások és a mellkasán egy heg "díszelgett". Békésen szuszogott és álmaiban biztos, hogy valami szebb és jobb helyen jár, mint itt. Újra elfogott a bőghetnék, de aztán megláttam azt a bizonyos kék hajat, mire a kezem ökölbe szorult. Cedric elém rakta a kezét, majd csendben alakot váltott és a mancsainak köszönhetően halkan beosont Clary szék mögé, s egy egyszerű suhintással elvágta a köteleket a karmaival, majd a hátára csúsztatta Clary-t és lassan jött vissza hozzánk, mire azonnal levettem a hátáról Clary-t és szorosan magamhoz öleltem és hálásan rámosolyogtam Cedric-re, aki csak bólintott, majd vicsorogva elindult a kék hajú szörnyeteg felé, aki nagyban flörtölt az egyik katonával. A fiú vissza változott emberré, majd a kardját a lány hátának szegezte, aki ijedtében megfordult és Cedric egy pillanat alatt Wendy mögé lépett és a torkának szegezte az éles pengét. A lány nagyokat pislogott, majd ördögien elmosolyodott a kis csapatunk láttán.
-Lám lám! Itt a felmentő sereg!-kuncogott
-Lám lám! Itt egy ribanc!-mosolygott vissza rá Shane
-És Colette, hogy tetszett a kis meglepetésem? Hogy tudok rólatok?
-Nem lepett meg. Ahogy ismerlek sejtettem, hogy ki fogod valami árán deríteni. És így is lett!-fonom össze a karjaimat a melleim alatt
-Na és te Dave? Hogy van a kis hisztigép?-rebegtette meg a szempilláit
-Jól van. Sokkal jobba, hogy te nem vagy ott. És úgy az egész család megnyugodott, hogy eltűntél. De én örültem a legjobban annak, hogy leléptél!-indul meg a mostohalánya felé
-Remélem mindenki eleget találkozott a másikkal a családban, mert a Föld nem sokára meg fog szűnni létezni! Örökre!-nevet fel gonoszul, de Dave hirtelen egy tört döf a mellkasába, mire a lány azonnal abbahagyja a kacagást és a teste erőtlenül esik össze.
-Még álmodban sem, te kis cafka!-morogja Dave, majd elindul kifelé a szobából
-Szerintem induljunk, mert Féregnek fel fog tűnni a sok halott!-közli Adrian, s azonnal bekapcsol a vészjelző, mire egy emberként indulunk meg kifelé. Clary-t szorosan ölelem magamhoz és én pedig szorosan Shane mellett rohanok, aki mindegyik kis zugba benézve nézi meg, hogy nincs e veszély. A szabadba kiérve, azonnal szembe találjuk magunkkal az egyik zászlóaljjal. Mark rezzenéstelen arccal áll elénk és hunyja le a szemeit, mire az én szemöldököm a hajtövemig szalad. Értetlenül figyelem Mark mozdulatlanságát, majd hátra nézve bólint, hogy indulhatunk rögtön elkezdünk szaladni, majd rögtön le esik a tantusz, ahogy egy katona felénk dobja az egyik lándzsáját, de az vissza pattan. Mark egy pajzsot vont körénk. Elindultunk a hajó felé, ahol már a vártak minket. Gyorsan felszaladtunk a százszázalékos védelmet biztosító hajóba, de a Mark megállt.
-Gyere már!-üvölt neki Devon
Mark nem törődve Devon szavaival a mellkasához húzza a kezeit, majd kinyújtva a karjait az addig minket védő pajzsot az ellenség felé löki, akik egytől-egyig hanyatt esnek, akárcsak a bowlingbábuk. Az ex katona felrohan a fedélzetre, majd az űrhajó azonnal a levegőbe emelkedik és eltűnünk a város közeléből, Spencer nélkül. Ajkaim lefelé konyulnak, de amikor meghallom Clary dallamos hangját elmosolyodom.
-Anyu?-pislog nagyokat hatalmas szemeivel, mire én egy puszit nyomok az homlokára
-Igen. Én vagyok az!
Elmosolyodik, majd megölel én pedig beszívom szőke hajának illatát. Még mindig olyan az illata, mint amikor elsőnek láttam.
-Szia Clary!-áll mellénk Shane, mire a kislányom ránéz és szó szerint ráugrik az apjára és őt is alaposan megölelgeti
-De azért őt se hagyjátok ki a családi ölelésből!-mosolyog ránk Maya kezében a mosolygó Aura-val, mire őt is az ölelésbe vonom és nevetve élvezzék egymást közelségét. Shane mindannyiunknak ad egy puszit az arcára, mire mi egyszerre adunk neki is, majd helyet foglalunk a padlón. Annyira jó újra együtt látni a családomat!
-Srácok! Megérkeztünk!-sétál be apu
-De mégis hova?-rázza meg értetlenül a fejét Shane
-Már el is felejtettetek?-teszi a csípőjére a kezét a sámánasszony
-Katja!-virulok fel, majd szorosan megölelem őt 
-Remélem minden rendben van veletek! Ugye?-tol el magától, mire a szemeim megtelnek könnyekkel
-Jaj édesem! Mi történt?-von újra magához, mire én újra elkezdek sírni
-Spencer meghalt!-suttogom
-Istenem!-motyogja, majd szorítása erősödik
-És terhes volt! Az Árnytól!-mondom
-Nem hittem volna, hogy ennyire szereti azt a gazembert!-morogja
-Pedig mégis! És pont ő ölte meg! Pont ő! Akiről én azt hittem, hogy a barátom!-szipogom
-Colette! Miatta egy könnyet sem érdemes elpazarolni! Ő már réges régóta Avoxo egyik leggonoszabb embere! És te megölted őt! Ez nagy szó! -tol el magától és simít végig az arcomon
-Talán...
-Na gyertek! Egyetek aztán beszéljetek a faluval!-karolja át a vállam és a másik kezébe pedig Clary-t veszi
-Neked pedig ellátom a sebeidet, rendben?-mosolyog rá
-Oké!-bólint
-Oké?! Micsoda szavakat használtok ti ott lent a Földön!-rázza meg a fejét, mire felkuncogunk
Lassan lépkedünk végig a sátrak és az Avoxdor-ok között, akik vidáman integetnek nekünk és köszönnek, ami hihetetlenül jól esik. Bárcsak Spencer is élvezhetné ezt! 
Katja sátrában egy hatalmas asztal vár minket tele rakva finomabbnál-finomabb ételekkel. Mindenki helyet foglal, majd csöndbe szedjük tele a tányérjainkat és fogyasztjuk el a tartalmát. Mindenki magába van fordulva, ahogy én is. Mindenkit fájdalmasan érintett Spence halála, de biztos jobb már neki ott, ahol most van. Megköszönve az ételt sétálok ki a sátorból a hűs estébe és indulok meg a folyó partjához. Még mindig nem tudom ezt felfogni. Meghalt Spencer, Josh nem is Josh volt, hanem egy Árny, megöltük az egyik családtagomat, megöltem egy Árnyt. Nem is tudom már, hogy kiknek a vére tapad a kezemhez. Katonáké és egy Árnyé. Az Árny az még nem gond, de a katonáknak lehetett családjuk, gyerekeik, feleségeik. Ők is lehettek olyanok, mint mi. Lehet, hogy csak kényszerből voltak katonák, hogy eltarthassák magukat. 
Leültem a földre és a cipőmet levéve, tettem bele a lábamat a vízbe és néztem a tiszta eget. Érdekes jelenségek a csillagok. A csillagok lehetnek képek, emberek, emlékek, fájdalmak, vágyak, mosolyok, könnyek, bolygók, álmok, halálok, lelkek, bármi. Számomra egy másik világ. Ki tudja kik vannak ott, ki tudja, hogy vannak e ott, ki tudja, hogy mit csinálnak ott, kitudja, hogy ott milyen városok lehetnek, kitudja, hogy ott milyen a társadalom? Vajon ott fent tényleg egy jobb világ van? Tényleg létezik a pokol és a menny? Vagy mind csak kitaláció, amit bemesélnek az emberek másoknak és maguknak? Egyáltalán mi igaz, s mi nem? Elvileg az átlagos emberek úgy tudják, hogy nincs élet sehol máshol a világűrben, csak a Földön, de az ilyen fontos emberek pedig igenis tudják. Miért mindig az ilyen gazdagok döntenek mindenről? Azért, mert nekik van pénzük? Vagy mert be tudják befolyásolni a másikat? Itt miért akar hatalomra törni Féreg? Miért akar mindenki olyat megölni, akik nem mellette állnak? Miért akarja az egész emberiséget megölni? Hiszen ez a bolygó négyszer akkora, mint a miénk! Vagy tudják, hogy az emberek mindent tönkre tennének? És mi lesz velem, ha én valaha trónra fogok kerülni? Jó uralkodó leszek? Mindent egyedül kell csinálnom? Itt milyen szokások vannak? Nem tudom. Beletúrtam a hajamba és sóhajtottam egy nagyot, majd hirtelen ötlettől vezérelve szaladtam vissza a hajóba és kerestem papírt és íróeszközt. Helyet foglaltam egy széken, majd megálltam egy pillanatra. Mindig előre kell gondolkodnunk. Vagyis a ilyen helyzetekben. De mi lesz akkor, ha nem jól döntök? Ha ők egyáltalán nem akarják a helyemet a trónon, ha majd meghalok és ők életben lesznek? Vagy jó törvényeket fogok írni egyáltalán az emberek számára? Nem tudom, de most vagy soha. A betűk sorra követték egymást, ahogy a sorok is, de addig nem álltam meg, amíg be nem telt a két oldala a lapnak. Elővettem még egyet, de most is megálltam. Az se biztos, hogy az megfog történni! Minek írnék előre? Nem tudom.

Úgy fél óra múlva befejeztem a levelemet is, majd egy borítékba tettem a két lapot és rá tettem Shane ágyára, remélve, hogy meg fogja találni. Halványan elmosolyodtam, s immár nyugodtan sétáltam ki a hajóból, de egy valami furcsa volt. Márpedig az ének. Itt vagyunk egy háború közepén és az emberek énekelnek. De mit? Hát ezt:
Jöjj hát, jöjj hát, majd ott várok rád,
ahol felkötötték a hármuk gyilkosát.
Láttak itt sok csodát és nem lenne furább
ha az éj sötétje ott találna ránk.   
A dallam igen ismerős volt, ahogy a szöveg is, majd a számhoz kaptam a kezemet. Ez az Éhezők Viadalából Katniss dala! Vajon ők ezt honnan tudják? Vagy talán ők írták?
-Letti! Jönnek velünk!-fogja meg a vállamat Shane lelkesen
-De mégis hova?-értetlenkedek
-Kiderült, hogy Féreg támadást indít ellenünk, s ha most nem szállunk fel a hajóra, akkor nem sokára egyenlőek leszünk a földdel!-magyarázza
-És a lányok? Őket nem hagyhatjuk itt!
-Katja itt lesz velük! Biztonságban lesznek!-lehel csókot az arcomra
-Oké!-suttogom, majd újra felmegyek a hajóra és újra felöltöm magamra a fegyvereimet
A falubéliek is hozták a saját fegyvereiket, de akiknek nem volt Devon adott nekik, így már egy közepes méretű hadsereggel indultunk útnak, egyenes a királyi udvarhoz. Adrian nem totojázott, a leggyorsabb sebességben hasítottuk az eget, mindenki azt beszélte, hogy hogy fognak bosszút állni Féreg hadseregén és magán Féregen, de tudtam, hogy én fogom megvívni a harcot. Egyes egyedül. Csak én és ő. Halálig. Hirtelen egy nagy robbanás hallatszott, mire tőlem öt méterre betört az ablak és egy golyó ért földet. 
-Ágyúval lőnek!-ordítja Philip
-Vettem! A lövészek kezdjenek el lőni! Most!-utasítja Cedric adóvevőn keresztül a hajón lévő lövészeket, akik azonnal lőni kezdik a lenti csapatokat. Egyre több és több ágyúgolyó töri be az ablakot, majd egy váratlan utasítást hallok:
-A meglepetés emberek menjenek az edző emberek! Letti! Te is köztük vagy!-ránt maga után Devon, majd egy utolsó csókot nyomok Shane mézédes ajkaira és már rohanok is az edzőm után.
-Ezt vedd fel! Az erdőből fogsz majd rátámadni Féregre. Onnan nem fog rád számítani. Ahogy a többiekre sem!-magyarázza miközben én magamra csatolom az ejtő ernyőt
-Csak is akkor húzd meg ezt a piros kart, ha már a fák takarásában vagy! Előbb nehogy vagy vége a meglepetésnek!-bök a mellkasomra, majd rátenyerel egy sárga gombra
-Az első tíz ugorjon!-üvölti, majd így sorjában elkezdenek ugorni, s egyszer csak én jövök
-Minden rendben lesz!-küld rám egy biztató mosolyt, mire bólintok és egy szaltóval kiugrok a repülőből. A zuhanástól a hajam az égnek el, a szemem teljesen bekönnyezett, s a szoknya pedig szintúgy az ég felé száll. De jó hogy ehhez tartozik egy rövid nadrág is! Egyre közelebb kerülök a fákhoz, majd amikor már öt méterrel elhagytam a lombkoronákat, meghúzom a kart és kiszabadul az ejtőernyő. Nagy örömömre térdre érkezek és nem arcra, így azonnal le tudom kapcsolom magamról a fölös hat kilót és felajzom az íjat. Ahogy az erdő szélére érek még három íjásszal rögtön lőni kezdünk és amikor már kifogytunk a vesszőkből, vesszük elő a vágó vagy szúró eszközt és futunk bele a tömegbe. Egy két csellel, rúgással és vágással bejutok egy üres területre és elkezdem keresni Férget, aki már csurom véres karddal közelít felém. Megszorítom az én pengém markolatát és várom, hogy ő kezdeményezzen, de nem teszi.
-Utolsó harc Félvér Árnyölő!-köpi oda nekem
-Lehet! De csak akkor távozok e világról, ha te már megdöglöttél!- morgom, majd egy balossal orrba vágom és egy vágást ejtek a lábszárán. Ő is vissza támad, de én kivédem.  Újra neki lendül, de mivel egy pár kilóval vékonyabb vagyok, így fürgébb is, s ez nagyban megnehezíti a dolgát. Ekkora vállaktól nem tud rendesen hátra nézni. Mögé kell kerülnöm!
-Kicsit elpuhultál!-jegyzem meg gúnyosan, amikor elhajolok az egyik döfés elől
-Nem! Csak még bemelegítek!-villantja meg hiányos fogsorát
-Azt majd meglátjuk te szemétláda!-döfök előre, de elhajol a kardom elöl és egy lépéssel mögém kerül, de én egy szaltóval újra szembe kerülök vele
-Ügyes! Biztos, hogy Devon-tól tanultad!
-Kétségtelenül jó tanár!-nyögöm, amikor gyomorba könyököl
-Ügyes harcos, azt meg kell hagyni. De nem ügyes gyilkos!-röhög, így egy pillanat alatt kigáncsolom és arcba vágom, majd fölé térdelve kezdem el püfölni
A kardhüvelybe teszem a pengémet, majd tovább bunyózok vele. Egyre többször kerülök én alulra, de nem adom fel! Mikor a kezemet emelném egy pofonra, akkor ő mind a kettők megragadja és a földhöz szegezi őket
 -Túl lassú vagy!-vigyorog
-Te meg túl hülye!-fejelem le, mire leborul rólam én pedig talpra állok
Teljes erővel rúgok a bordái közé háromszor, majd a lábaiba is és egy gurítás után a jobb kezét a bal lapockájához szorítom a bal lábát pedig kifelé.
-Most mond azt, hogy lassú vagyok!-morgom
-Még mindig az vagy! És még figyelmetlen is!-ordítja, majd éles fájdalmat érzek a hátamba, amitől ő kiszabadul. Felnézek az égre, s már látni az alján az első napsugarakat. Az utolsó esély a győzelemre! Előveszem a csizmámból a tőrömet, amit a vádlijába dobok, majd elkezdek futni az erdő felé. Hallom a lihegését, ami már jó jel, így amikor már nagyon a sűrűben vagyok elrejtőzök egy bokor mögé és előveszek egy újabb tőrt. Az aljnövényzet miatt hallom, hogy hol van, így egy gyors felnézéssel és egy fürge célzással is eltalálom a felkarját. Új búvóhelyet keresek és közben előveszek még egy tőrt, de hirtelen egy marok szorul a torkomra.
-Ennyire gyáva vagy velem szemben harcolni?-röhög
-Nem!-nyögöm ki, majd az ágyékába rúgva elengedi a torkomat, amitől újra levegőhöz jutok és tőrömet elrejtem az alkarvédőm alá
-Pedig ez a kis késdobálásod azt igazolja!-húzz be nekem, mire egy kicsit hátra tántorodok
-Zavar, hogy ebben jó vagyok?-mosolyodok el sunyin, mire egy hirtelen mozdulattal húzom le a tarkójánál fogva és térdelek háromszor a gyomrába, majd öklözök a tüdejébe
Sípolva kezdi el venni a levegőt, s el kezd köhögni, majd egy a szájában meglátom a vért. Behúzok neki még egyet, majd még egyet, de ő pedig lefejel, amitől felszakad a szám. Letörlöm a vért, majd újra támadok és egyre többet ütök a tüdejébe, amitől egyre jobban lassul. Egyszer csak leül a földre és a hátát megtámasztja a fának.
-Te győztél...-lihegi
-Csak nem elfáradtál?-guggolok le elé
-De...
-Örülök neki!-mosolyodom el
-De még erre van energiám!-mosolyodik el, majd a hasamba szúrja a kardját, mire hátra hökkölök
-Na most ki fáradt el drágám?-térdel felém, miközben a hasamban tátongó lyukat nézi
-Egy dolgot nem tanítottak meg neked a kiképzéseket!-nyögöm
-Mit?-értetlenkedik
-Ezt!-suttogom, majd két kézzel döföm szíven a Samain méregbe mártott tőrömmel, amitől azonnal össze esik és kileheli az utolsót    
Kínok között állok fel és indulok meg az erdő széle felé. Még egyszer látnom kell őt. Még egyszer utoljára. 
Lassan kibotorkálok az erdőből, majd meglátom, hogy a katonákat, a tűzbe dobálják, amitől elmosolyodom, s meg pillantom Őt fáradtságtól és boldogságtól csillogó szemekkel, majd én is eleresztek egy mosolyt és összeesek.

 *Shane*

-Letti!-dobom le a hullát és rohanok felé
A többiek is félbehagyják a dolgukat és ők is elindulnak utánam, de én előbb érek oda és a fejét az ölembe teszem. Szájából folyik a vér, arcán csúnya horzsolások a foltok egy-két karc a karjain és a lábán.
-Shane...-suttogja, majd elmosolyodik és a könnyei útnak indulnak
-Ne sírj! Nyertünk!-söpröm ki a szeméből a haját-Mindenki jól van!
-Mindenki rajtam kívül!-nevet fel fájdalmasan, s meglátom a szájában a vért. Elveszi a hasáról a kezét és meglátom a lyukat, amiből ömlik a vér.
-Letti! Ne! Ez nem történhet meg!-csuklik el a hangom és érzem, hogy a könnyek kezdik marni a szemeimet
-Miattam ne sírj! Nem fáj, mert itt vagy!-fogja meg a kezemet
-Elviszünk Katja-hoz és ő rendbe hoz!-folyik ki az első könnycsepp
-Ahhoz már késő! Én csak azt akarom, hogy itt legyél amikor meghalok! 
-Nem halsz meg!-rázom meg a fejemet
-Ne ess össze! A lányoknak szüksége lesz rád! És mindenkinek!-mosolyodik el
-De mi lesz velem nélküled?-szipogom
-Mindig ott leszek veled! Mindig ott leszek, mert szeretlek! Boldog vagyok, mert itt vagy velem! Boldog vagyok, mert itt halok meg veled!-mosolyog továbbra is majd az apjára is
-Kérlek ne ess össze!-hunyja le a szemeit-Szeretlek!-suttogja alig hallhatóan
-Én is szeretlek!-szorítom meg a kezét, s érzem, hogy az ő szorítása gyengül, majd már csak ott van a kezembe az övé
Hangosan felzokogok és nézem a gyönyörű arcát. Nézem azt az arcot, amibe több, mint egy éve beleszerettem. Csak nézem és nézem és nem tudom felfogni, hogy itt hagyott. Örökre. Végleg. 
-Letti...-mosolyodok el fájdalmasan, majd nyomok egy csókot a homlokára és a karjaimba kapom és elindulok a tűz felé. A többiek követnek, majd együtt állunk meg a máglya előtt és mindenki vet egy utolsó pillantást Rá, majd egy utolsó puszi után beledobom a tűzbe, miközben végleg eltörik a mécses, és térdre esek. A hátam mögött szinte mindenki szipog, de a fájdalom, amit itt hagyott  az a legrosszabb. Örökre elment. 

Vége

ui2.:Ha van benne helyesírási hiba, majd kijavítom. Este van, hétfő van, saláta az agyam. Ígérem holnap kijavítom!
* Du Súndavar Freohr=Árnyak Halála

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Sajnálom, hogy régen írtam. :(
    De, azért ennyire nem kellett volna megbüntetned érte! Ez gonosz volt! Miért kellett megölnöd? Mi? Miért tetted ezt? Ugye ez is csak egy álom volt, és az epilógusban a képünkbe röhögsz, hogy ezt tényleg elhittétek? Ugye? Ugye? Nem teheted ezt! Neeeem! Nem akarom! ÁÁÁÁÁ!!!
    Na jó, hisztit félre rakom, de ettől függetlenül követelem a másik befejezést!
    A rész brutálisan jól sikerült, attól függetlenül is, hogy a végéért rohadtul haragszok rád! Tegnap este amikor elolvastam, úgy döntöttem, hogy nem írok még, hagyom leülepedni a dolgot.Erre most megint elolvastam, és mi van megint? Megint kiborítottál!!! Gonosz vagy! De most őszintén? Miért kellett ez?
    Hát, nem hiszem, hogy az epilógusban ezt a sokkomat fel fogod oldani. :( De ez így olyan szörnyű.
    Nem búcsúzok még a sztoritól. Nem akarok. Majd az epilógusnál. :(
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ugyan semmi baj! Mindenkivel előfordul, hogy elfelejt kommentelni. :)
    És mégis milyen büntetés? :D Én csak azt írtam le, amit már rég óta terveztem. Igen. Ez nem egy hirtelen ötlet volt. Nem bizony! És sajnálom, de ez nem álom. Tényleg sajnálom :/ De én egy kicsi kis gonosz manóka vagyok :"D :3
    Köszönöm a dicséretet és még egyszer sajnálom. Nekem is rossz volt megírni, de ha ez volt már a kezdetek óta a terv? És hogy miért? Fogalmam sincs.
    Bár az epilógusban nem fogom feltámasztani Letti-t, de attól lehet, hogy még tetszeni fog. :)
    És Klau... Ma már fogsz, mert kint lesz az epilógus.
    sok-sok puszi: One girl

    VálaszTörlés